Többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem, azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. (Gal 2,20)
Amikor egy templomi összejövetelen vettem részt, felfigyeltem a festett üvegablakokra. Láttam az alakok körvonalait, de csak elmosódottan és homályosan. Tudtam, hogy a festett üvegű ablakok csak akkor kezdenek el ragyogni és élénk színekben pompázni, ha átsüt rajtuk a napsugár.
Hitéletem során gyakran ellenálltam, mikor át kellett volna magam adni Istennek. Úgy tűnt, hogyha megtenném, valamit elveszítenék magamból; kevésbé tartanám ellenőrzés alatt a dolgokat, ha az ő akaratát keresném. Mégis Jézus azt mondta, hogy aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt. "Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű." (Mt 11,30) Hogyan lehetséges ez? Hogyan változik életünk terhe boldogító igává?
Azon az estén az elmosódott, homályos festett üvegekre nézve megtaláltam a választ. Az üveg csak akkor válik olyanná és azzá, aminek és amilyennek szánták, ha a fény keresztülhatol rajta. Mi is csak akkor válunk élővé és igazzá, ha hagyjuk, hogy Isten fénye beragyogja életünket.
Imádság: : Istenünk, segíts azt tennünk, amit te kívánsz tőlünk, hogy egyek lehessünk akaratoddal. Ámen.
Kommentáld!