„Az ő alkotása vagyunk: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket; ezeket az Isten előre elrendelte, hogy bennük éljünk.” 

Ef 2,10

Megfogalmazódott-e már benned az a gondolat, hogy: „Engem semmire sem tud használni Isten”? Én már sokszor jutottam ide.

Évekig figyeltem az oldalvonalon túlról, hogy legközelebbi barátaim, barátnőim valami nagyszerű dolgot hajtanak végre. Fényes karriert építenek. Sikeres családjuk van. Virágzó egyesületeket alapítanak.

Talán ha okosabb lennék. Ha összeismerkednék egy fontos emberrel. Ha bátrabb volnék. Akkor Isten biztos engem is fel tudna használni.

Miben különbek ők nálam, mijük van, ami nekem nincs? Szeretem Istent. Ő szeret engem. Akkor miért nem tesz fel azok listájára, akik alkalmasak rá, hogy használja őket? Mi velem a gond? Eljön valaha az én időm?

Abban a tévhitben éltem, hogy ha Isten valami nagy dologra kiválasztana, az valami részletesen kidolgozott, harsonákkal meghirdetett elképzelés lenne. Mekkorát tévedtem!

Nem mondom, Isten nagyon ért ahhoz, hogy grandiózus, az utolsó részletig kidolgozott jelenségekben nyilvánuljon meg. Hósapkás hegyorom. Hihetetlen színekben pompázó naplemente. Vadvirágos rétek. Embereknek is ad alkalmat, hogy részt vegyenek csodálatos tervei megvalósításában. Az ő nevüket mindenki ismeri.

Isten olyanokat is kiválaszt, mint te vagy én, hogy nagyszerű dolgokat vigyünk végbe az ő dicsőségére. Csakhogy feladataink erősen különbözhetnek attól, ahogyan mi elképzeljük. Míg a világ a híres emberekre figyel, a magas beosztásúakra és a reflektorfényben állókra, Isten a szív szándékát tartja szem előtt.

Mialatt csodáltam mások sikertörténeteit, és azon rágódtam, engem miért nem választ ki Isten, valami nagyon fontos dolog elkerülte a figyelmemet. Használ engem – mint mesterművét –, hogy jó dolgokat vigyek végbe, amiket előre eltervezett nekem, és bennük éljek (Ef 2,10).

Míg én nagyságról álmodoztam, Isten egy hálás szívre várakozott.

Míg én reflektorfényre vágytam, Isten egy alázatos lelket keresett.

Míg én sikerről álmodtam, Isten az engedelmesség szándékának megcsillanására vágyott.

Hálás szívre pelenkacsere közben, és amikor a szoba padlója tele van szétszórt játékokkal.

Alázatos lélekre, mikor halomban áll a mosásra váró szennyes, és el kell készíteni a vacsorát.

Az engedelmesség szándékára, mikor hallom lelkemben Isten suttogását: „Kérj bocsánatot, mondd ki, hogy sajnálod.”

Az elmúlt évekre visszatekintve, látom, hogy a legnagyobb teljesítményeket otthonunk falai között értem el. Azzal, hogy a családomnak éltem, hogy néha szétszórtságban, de szolgáltam őket, és nem álltam le, amikor úgy éreztem, nem bírom tovább.

Igent mondani, amikor nemet szeretnénk. Kimerültség határán is segíteni a házi feladatban. Egyszerű családban, mely egyik napról a másikra él, és igyekszik azt tenni, ami Isten szemében helyes.

Téged milyen nagy dolgokra szánt Isten? Ne feledd, te az ő alkotása vagy, egyetlen a teremtésben, olyan tervezett feladatokkal, amiket rajtad kívül senki sem tud elvégezni.

Istentől kapott feladatod baseball sapkát és tornacipőt visel?

A nagy pillanatokban királylánynak való tiarát készítesz, esti mesét olvasol?

Mikor fáradhatatlanul szolgálod a családodat, és eszedbe jut, hogy senki nem törődik vele, tudd, hogy Isten látja. Úgy néz rád, mint egyik csodálatos kincsére. Nagy-nagy örömmel tölti el, hogy készségesen szolgálod családodat.

Hogy mikor jön el a nagy pillanat? Mikor esik ránk a fény?

Én úgy képzelem, hogy azon a napon, amikor alázattal letérdelünk Mennyei Atyánk előtt, Ő megsimogatja a fejünket, és szeretettel így szól: „Jól van, leányom. Hűséges voltál, nagy dolgokat vittél végbe a nevemben.”

Uram, segíts, hogy mindazt véghezvigyem, ami a terveidben rólam szerepel. Adj bölcsességet és helyes ítélőképességet, hogy mindig tudjam, melyik úton szeretnéd, hogy járjak. Köszönöm, hogy megalkottál, és add, hogy örüljek Benned, mialatt jól szolgálom a családomat.  Ámen.