„Mert ha hétszer elesik is az igaz, mégis fölkel.”

Péld 24,16a

Mindig csodáltam azokat az embereket, akik nem félnek a kudarctól. Tudod, akiknek eszükbe sem jut, hogy valami nem sikerülhet; akik egy kedvezőtlen fordulatot kihívásnak, újabb legyőzendő akadálynak látnak.

Hát én nem mindig vagyok ilyen bátor. Az igazat megvallva, nagyon elszontyolodom a kudarcoktól, még az apróbbaktól is. Úgy szoktam mondani, hogy van bennem egy kis piszkálódó alak, aki újra meg újra végigjátszatja velem gondolatban a tévedéseimet, s emlékeztet rá, hogy mekkora csalódást okoztam valakinek, hogy türelmetlen voltam a férjemmel, kemény a gyerekekkel, vagy egyéb gyenge pillanataimra a nap folyamán.

Leginkább akkor van baj, ha engedem, hogy egy rossz döntés, egy félresikerült találkozás, valami komolyabb tévedés kapcsán meggyőzzem magam, hogy ne is próbáljam helyrehozni a hibát, mert úgysem sikerül. Talán veled is megtörtént, hogy egy kudarc leterített, a bűntudat megkötözött, és túszként fogva tartott.

1200 nővel készítettem felmérést készülő könyvemhez, s levontam a következtetést, hogy leginkább múltbeli botlásaink és félelmünk az újabb bukástól okozzák kételkedésünket önmagunkban.

A fenti ige, a Példabeszédek 24,16 segített elengednem a nyomasztó lelkiismeretfurdalást, bűntudatot, félelmet és szégyenérzetet, amik nem engedtek előre lépni. Szánj rá egy percet, és olvasd el figyelmesen: az igazak elesnek. Ez így van. Azok is elesnek, akik megkapták Krisztus igazságának és megváltásának ajándékát. De nem azért esünk el, hogy lent is maradjunk.

Ahelyett, hogy feladnánk, hagyjuk, hogy Jézus ereje felemeljen.

Fölkelés közben bocsánatot kérhetünk. Fölkelés közben megújult türelemmel fordulhatunk gyermekeink felé, új erővel foghatunk a munkánkhoz, folytathatjuk szolgálatunkat, a házaséletünket, helyrehozhatjuk hibáinkat. Mert bízunk abban, hogy ha elesünk is, Isten segíteni fog. Figyeld meg, mit ígér neked a 37. zsoltár 23-24. versében. Olvasás közben a hiányzó helyekre illeszd be a nevedet: „Az Úr irányítja …… lépteit, akinek útja tetszik neki. Ha elesik is ……., nem marad fekve, mert az Úr kézen fogja.”

Fölkelés után bukásunk segít azzá az emberré válni, amilyennek Isten alkotott, mert a bukás és felkelés erőssé és jobbá tesz, ha Istenhez fordultunk segítségért. A bukás hatására többre leszünk képesek, mint amit képzeltünk magunkról, új megoldásokat keresünk, mert rájöttünk, hogy a régi nem működik.

Igen, a bukás fáj, de jótékony hatása is van. A bukás bölcsességet ad, ha kérjük, és érettséget, ha tanulunk belőle.

Jézus követése nem azt jelenti, hogy mentesülünk a tévedésektől, és tökéletesek leszünk. Azt jelenti, hogy elfogadjuk gyengeségeinket, hagyjuk, hogy egyre inkább függjünk Isten bennünk működő szeretetétől és erejétől. Legközelebb tehát, ha nem sikerül olyannak lenned, amilyennek Isten elhívott, vagy amit te magad vársz el magadtól, kérd Őt, hogy emlékeztessen erre az igazságra. Néha nem sikerül olyannak lennünk, amilyenek lenni szeretnénk, de minden elesésünkkel közelebb kerülünk hozzá, ha Isten kezébe kapaszkodunk, hogy fel tudjunk kelni.

Uram, köszönöm kegyelmedet. Lépteimet Te szilárdítod meg, Uram, ezért hiszem, hogy akkor sem vetsz el magadtól, ha elesem vagy elbukom. Kezedbe akarok kapaszkodni, és bízni akarok szeretetedben, miközben felemelsz, és felhasználod eleséseimet, hogy azzá az emberré váljak, akinek teremtettél.  Ámen.