„Egymás terhét hordozzátok…”

Gal 6,2a

Mindenki életében előfordul, hogy gödörbe kerül – mély árokba, ahonnan nem tud kivergődni saját erejéből. Néha saját tévedéseink eredménye, mert tudatosan döntöttünk olyan irányba, ami végül ide vezetett. Máskor tudtunkon kívül, más vagy mások döntései, vagy tőlünk független történések juttatnak oda.

Bárhogy legyen is, ilyenkor nagy szükségben vagyunk – szükségünk van valakire, aki megért, aki meghallgat, valakire, aki elérhető, hogy együtt szomorkodjon, együtt sírjon velünk, akármekkora is a sötétség.

Életem során én magam is többször voltam gödörben. Diákkoromban, mikor lelki atyámat börtönnel fenyegették. Mikor belevetettem magam a partizásba, hogy szabaduljak a fájdalomtól, de csak egyre mélyebben süllyedtem bele. Évekkel később gödörbe kerültem, mikor férjem hosszú időre munka nélkül maradt.

Olyan jó lett volna, ha valaki odajön hozzám, s így szól: „Nézd, itt vagyok melletted. Nem hagylak el. Túl leszel rajta, én szeretlek mindentől függetlenül.” Mindegyikünkben ott él a vágy, hogy legyen valaki, aki nem távolodik el tőlünk még akkor sem, ha csúnya dolgokat tapasztal részünkről, mikor a legnagyobb harcainkat vívjuk.

Ez az igazi barát ismertetőjele. Ritka kincs.

Egyszer egy előadó arról beszélt, hogy a közösségükben szokás volt hét napig együtt maradni azzal, akit nagy veszteség vagy fájdalom ért. Egy pillanatra sem hagyták magára. Elgondolkoztam azon, mekkora súlya, mekkora ereje van a közösségnek legnehezebb pillanatainkban, amikor mély gödörben találjuk magunkat, ahonnan nincs erőnk kikecmeregni, s esélyt sem látunk rá, hogy ez sikerülhet.

A barátságnak erre a szép vonására utal az igénk, amikor azt kéri egyszerűen: „Egymás terhét hordozzátok…” Osszátok meg a terhet. Hívő ember számára ez nem javaslat. Jézus elvárása felénk, akik Őt képviseljük.

Krisztus szeretetét úgy terjeszthetjük legjobban, ha önzetlenül szeretjük és szolgáljuk egymást. Nem könnyű valakinek a terhében osztozni, főleg, ha nagy az a teher. De ez a helyes, a jó magatartás. Jézus is ezt teszi értünk.

Mind voltunk már gödörben, megértjük, milyen kemény megpróbáltatás. Sokan most is benne vagyunk. Jézus akkor teszi nekünk a legnagyobb szolgálatot, amikor olyan mélyen vagyunk, hogy sem körömmel, sem ásóval nem tudjuk kiszabadítani magunkat. Itt találkozhatunk Vele, mert a kétségbeesés elvezet Hozzá – oda, ahol mindig lennünk kellene.

Barátaim, tartsuk nyitva szemünket, fülünket, hogy észrevegyük, ha le kell másznunk egy gödörbe, hogy osztozzunk valaki terhében. Akarjunk ott lenni a barátunk mellett, ahonnan ő maga nem tud kilábalni. Gondoljunk Arra, aki mindig jelen van a gödörben, ahova mi jutottunk.

És ne felejtsük megköszönni gondoskodását, jelenlétét, hűségét ott, ahol legnagyobb szükségünk van Rá – életünk gödreiben.

Uram, köszönjük Neked, hogy nincs olyan mély gödör, nincs olyan sötét hely, ahol Te meg ne találnál minket. Neked köszönhetően sohasem vagyunk egyedül. Köszönjük gondoskodásodat, hűséges szeretetedet. Segíts, hogy osztozni tudjunk mások terhében, és hogy Téged keressünk legnagyobb szükségünkben.  Ámen.