„Mert olyan ő, ahogyan magában gondolkozik.” Péld 23,7 alapján

Szépen indult a nap, de könnyekben végződött. Félszeg kisiskolásként felszálltam az iskolabuszra, alig vártam, hogy hazaérjek egy hosszú nap végén.

Csendben ültem a helyemen, aztán éreztem, hogy lassan összeszorul a gyomrom. A környezet ismerős volt, és valami mégsem volt rendben.

A busz színe ugyanolyan volt, mint máskor: aranysárga. A székek huzata a megszokott fekete műanyag bevonat, rajta hosszú évek koptatásának nyomaival. A padlón itt-ott egy ceruza, egy radír, egy papírlap, ahogy mindig. És valami mégis más volt.

Egyetlen ismerős arc sem volt körülöttem. Idegenek voltak a gyerekek, sosem láttam még a buszvezetőt. Kétségbeesetten kerestem egy ismerős arcot, hiába. Az arcomon rózsák gyúltak, a szívem vadul verni kezdett, mikor rájöttem, hogy rossz buszra szálltam.

Úton voltam valahova, de nem oda, ahova akartam.

A társaimmal való beszélgetések, a sok házi feladat, amit kaptunk, az álmosságom elvonta a figyelmemet. Nem ügyeltem arra, hova megyek. A következmény az volt, hogy nem oda jutottam, ahova el szerettem volna érni.

Ahogy visszaemlékszem arra a napra, eltöprengek, mennyire befolyásolják életünk irányát a gondolataink. Mint az iskolabusz, a gondolataink is elvisznek valahová, de nem biztos, hogy oda, ahova el akarunk jutni.

Ha azon gondolkodunk, hogy a főnökünk milyen kevéssé becsüli meg a munkánkat, gondolataink odavezetnek, hogy elmegy a munkakedvünk, s valószínű romlik a teljesítményünk.

Ha azon töprengünk, milyen sokat teszünk másokért, és ezt milyen kevéssé értékelik, sértődöttek leszünk, türelmetlenekké válunk, lankad a szeretetünk.

Ha azon morfondírozunk egész nap, mi rosszat tett vagy mondott a férjünk vagy a gyermekünk, s gondolatban gyakoroljuk, hogyan fogjuk majd megmondani nekik a magunkét, gondolataink veszekedéshez, sérelmekhez, megromlott kapcsolatokhoz vezetnek.

Ha azon jár az eszünk, miért engedte Isten, hogy bizonyos dolgok megtörténjenek, gondolataink olyan területre szállítanak, ahol megszűnik a biztonságunk és a boldogságunk, mert megrendül a bizalmunk Istenben.

Ha a pénzre, a karrierre, a sikerre és az élvezetekre összpontosítunk, a tévelygők, az elveszettek országában találjuk magunkat, frusztrálttá, elégedetlenné válunk.

Gondolatainknak hatalmuk van, erős önkontrollra van szükségünk, hogy uraljuk őket. Ha hagyjuk, hogy a maguk útján járjanak, hogy elfelé vezessenek Istentől, olyan helyre jutunk, amit nagyon szerettünk volna elkerülni.

Mai igénkkel is arra tanít Isten, hogy gondosan meg kéne válogatnunk, miről gondolkozunk, mert gondolataink határozzák meg, kik vagyunk, és hogyan cselekszünk, hogyan élünk.

Gyermekkoromból felrémlett emlékem is figyelmeztet, hogy állandóan kérjem Isten segítségét, hogy gondolataimat Rá irányítsam, és az Ő gondolataira velem kapcsolatban. Ha ezt teszem, az Ő tervei, az Ő távlatai szerint tudok élni, s észre tudom venni, hová vezetnek a gondolataim. Mert gondolatainknak kerekeik vannak. A te gondolataid hova visznek téged?

Uram, kérlek, segíts, hogy kézben tartsam gondolataim irányítását, és azokra a dolgokra koncentráljak, amik kedvesek Előtted. Szítsd fel bennem a vágyat, hogy Hozzád méltóan akarjak élni, gondolataim a Te Igéd közelében lakozzanak, olyan vidéken, ahol mindig lenni szeretnék. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.09.16., www.proverbs31.org, fordítás:eszmelkdesek.blogspot,