„Így kezdett beszélni: ’Ide figyeljetek egész Júda, Jeruzsálem lakói és te is Jehosafát király! Ezt üzeni nektek az Úr: Ne féljetek, és ne is rettegjetek ettől a nagy sokaságtól, mert nem nektek kell ellenük harcolnotok, hanem az Istennek.” 2Krón 20,15

Együtt nyaraltunk valamennyien az Adirondackon, és mikor a mozgásmániás barátaink meghívtak egy mérsékelten nehéz családi túrára, kiváló ötletnek tartottuk.

Kiderült, hogy ők a mérsékelt szót egészen másként értik, mint én. Őszintén szólva, mintha nem ugyanarról a bolygóról származnánk.

Bárminek nevezhetném azt a túrát, de mérsékeltnek aztán nem.

Mikor először hallottam az ötletet, egy kanyargós, enyhén emelkedő ösvényt láttam a szemem előtt. A valóság viszont leginkább sziklamászásra hasonlított, ahol kiálló köveken és gyökereken kapaszkodtunk felfelé. Nem vicc.

Olyan magasan jártunk, hogy a tüdőm nem akart tágulni, össze volt nyomva, örültem, ha egy gyűszűnyi levegőt bele tudok préselni. Jó, mi? Beszélgetésről szó sem lehetett. Csak egy-egy nyögésre futotta, mialatt levegőért küzdöttem.

Fel, fel, egyre feljebb. Szembejött egy másik csapat, és vidáman odakiáltottak: „Már majdnem a felénél tartanak!” Felénél? Hogyhogy a felénél? Fel akartam adni.

Aztán csak nyomtam, toltam, húztam magam előre, megfeszített izmokkal. Dohogtam magamban, meg voltam sértődve. Aztán végre felértünk. Kezemet az oldalamhoz nyomva előre hajoltam, s nem értettem, hogy lehet, hogy valaki, aki szinte minden nap fut hat kilométert, ilyen cudarul nincs formában.

A gravitációval szemben megmászni a hegyet nagyon nehéz volt. Valóban nagyon nehéz. Az ereszkedés viszont egészen más élményt nyújtott. Ugyanazokon a köveken, ugyanazokon a gyökereken lépkedtem, de alig éreztem a stresszt. Élveztem a haladást. Gyönyörködni tudtam a tájban, s még arra is volt levegőm, hogy beszélgessek.

Úgy félúton jártunk, mikor rádöbbentem, mennyire hasonló a keresztény menetelésem. A hegyről indulva, a gravitáció segítségével, sokkal könnyebb volt az út, mint alulról felfelé, szemben a gravitációval. Hiába ugyanaz az út, a gravitáció áramában haladni százszor jobb volt.

Épp mint mikor valami nehézséggel szembesülök az életben. Isten erejének áramlatában sokkal könnyebb, mint szembeszegülni az Ő erejével. Akkor tudok Isten erejének áramlatában haladni a legnehezebb körülmények között is, ha állandóan keresem az ő akaratát, hogy annak engedelmeskedjem.

Így is meg kell tennem az utat a nehézségeken át, de már nem csak a saját erőmre támaszkodom. Az a dolgom, hogy engedelmeskedjem Istennek, kapcsolódjam az Igéhez, és az Ő útjai szerint járjak – ne a világ útmutatását kövessem. Isten, a maga módján, a maga idejében, mindent megold.

Ez történt Jehosafát királlyal a Krónikák második könyve 20. fejezetében. Ijesztő volt a helyzet. Három ország egyesítette csapatait komoly hadsereggé, hogy megtámadják Jehosafát kis csapatát Júdában. Ha valaha volt szorult helyzetben király, hát ez olyan volt. Kétségbeeshetett volna, de Jehosafáttal nem ez történt.

Cselekedeteit, válaszreakcióit Isten erejének áramlásához igazította. Biztos vagyok benne, hogy ha csak saját korlátolt erejére, csapata kis számára hagyatkozva próbálta volna megoldani a helyzetet, feladta volna. Sokszorosan többen voltak az ellenség táborában. De ahelyett, hogy csak magukat számolták volna, a júdaiak beszámították Istent is, és szilárdan az Ő utasításai szerint akartak cselekedni.

Isten rendjében akarok részt venni ahelyett, hogy a csüggedés és félelem világában fuldokolnék. És akkor nem kell dohognom, duzzognom, mint mikor csak a magam feje szerint akarom megoldani a gondjaimat.

Elhatároztam, hogy mindig az áramlás irányában fogok haladni.

Uram, segíts, hogy mindig tudatában legyek annak, hogy Te kézben tartod a dolgokat, én viszont nem látok előre. Segíts, hogy igent tudjak mondani végzéseidre akkor is, amikor nehéz. Segíts, hogy nemet tudjak mondani mindenre, ami nem illik össze a Te Igéddel. Jézus nevében, Ámen.

(Lysa TerKeurst: When I Want to Quit, Encouragement for today,., www.proverbs31/devotions, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu,