"Mester, melyik a legnagyobb parancsolat a törvényben?" Jézus így válaszolt: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és legnagyobb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.”

Mt 22,36-39

Eszedbe jutott már, hogy könnyebb volna szolgálni Istent, ha nem volnának az emberek? Úgy értem, hogy az emberek néha igazán kiborítóak tudnak lenni.

Kíváncsi vagyok, Jézus tudta-e előre, hogy mi, tanítványai, sokszor össze fogunk kapni. Bizonyára tudta, ezért válaszolta a farizeusnak azt, amit.

A Máté 22,37-40-ben farizeusok, az akkori kor vezetői a legnagyobb parancsolatról kérdezik Jézust. Jézus válasza ez volt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és legnagyobb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.”

Jézus választ adott valamire, amit nem is kérdeztek. Ők csak a legnagyobb parancsolatról érdeklődtek, nem a másodikról. De Jézus tudta, hogy az egyiket nem lehet betartani a másik nélkül. Egyértelműen rá akarta vezetni hallgatóságát, hogy fogják fel, Isten szeretete és az emberek szeretete elválaszthatatlan egymástól. Miért hangsúlyozta ezt? Mert tudta, hogy el fogunk billenni egyik vagy másik irányba.

Az igazság az, hogy tudjuk szeretni Istent úgy, hogy elhanyagoljuk az emberszeretetet. Persze nem ismerjük el. Én magam is rendszeresen szolgáltam Istent a gyülekezetben, s közben haragudtam emberekre, vagy nem voltam együttérző, kedves velük.

Húsz éve, mikor a gyermekmissziót vezettem, nagyon szerettem a gyermekeket, de az önkéntesek néha az idegeimre mentek. Különösen, ha nem jelentek meg, s aztán valami átlátszó kifogásra hivatkoztak. Én ott tudtam lenni, hiába voltam fáradt, fájt a fejem, stb.

Az ítélkezés, a kritikus hozzáállás felülírta a szeretetet.

Olyan is volt, hogy annyira belemerültem Isten szolgálatába, hogy nem mutattam áldozatkész szeretetet a családom iránt. Az egyik első jele annak, hogy túlságosan sokat vállaltam, az, ha nem tudok kedves, türelmes lenni hozzájuk. Gyakran előfordult régen, mikor három fiam még kicsi volt, s én igyekeztem betartani valamilyen napirendet. Állandóan ideges voltam, s a gyermekeim nem azt tapasztalták mindig, hogy szerető, türelmes anyukájuk vagyok.

Másik oldalról viszont olyan is van, hogy az embereket szeretjük, de elhanyagoljuk Isten szeretetét. Lejjebb tesszük Isten mércéjét, leszűkítjük parancsait, kitekerjük a Biblia szavait, csak hogy ne bántsuk meg a másikat. Nem vesszük figyelembe, hogy Jézus az egyetlen út az Atyához, mert ezzel annyi „jó” embert kizárnánk a mennyországból. Igen, lehetséges az is, hogy az embereket jobban szeressük Istennél.

Mit mond tehát Jézus? Szerintem azt, hogy törekedjünk rá, hogy mind a két parancsolatot tartsuk be. Mindenekelőtt szeretnünk kell Istent azáltal, hogy bízunk benne, hiszünk a jóságában, és engedelmeskedünk Igéjének – akkor is, ha nem értjük teljesen. Közben figyelnünk kell szívünk állapotára, s kérjük Isten segítségét, hogy az embereket is tudjuk jól szeretni.

Bevallom, nekem nehezen megy. Csak ha mindennap imádkozom, ha teljesen függök Istentől, ha minden nap rábízom, hogy munkálkodjék a lelkemben, akkor közelítek ahhoz, amit Jézus a két nagy parancsolatnak tart. De még így is, a legjobb napjaimon is, úgy érzem, nem tudom teljesíteni.

Neki hála, Isten sosem kér olyasmit, amihez ne nyújtana segítséget.

Szavai támogatnak, biztatnak. A Szentlélek irányít. És Isten szeretete és irgalma irántam, aki gyakran nagyon nem vagyok szeretnivaló, újra meg újra szembesít azzal, miért szeretem Őt, és miért hagyjam, hogy rajtam keresztül másoknak is megmutassa ugyanazt a szeretetet és irgalmat.

Uram, köszönöm, hogy szeretsz. Több szeretetet tanúsítasz irántam, mint amit megérdemlek. Segíts, kérlek, hogy jobban szeresselek, és szeressem azokat, akiket az életembe helyeztél. Ámen.