„Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy a sátán cselvetéseinek ellenállhassatok. Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen. Ezért öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat.”

Ef 6,11-12

Legtöbbször boldogan szoktam ébredni. Nem úgy értem, hogy buli- hangulatban, de többnyire nem vagyok morcos ébredéskor. Felébredek, és a dolgokat jónak, kezelhetőnek látom, az életet meg telve új lehetőségekkel. És akkor valami elkerülhetetlenül nekiütközik a boldog hangulatomnak.

Valamelyik családtagom korareggeli kiborulása. Hihetetlen, milyen katasztrofálisan hat egy tinédzserre, ha elfeküdte a haját.

Vagy valami fontos dolog, amit iskolába menet otthon felejtett valaki. És úgy gondolja, hogy az ő felelőtlenségének palástolása azonnal váljék az én legsürgősebb feladatommá.

Vagy egy email valakitől, aki abban leli legnagyobb örömét, ha másokat padlóra küld a szavaival.

Vagy ha rosszul mérem fel az időt, és hirtelen minden kusza, feszült rohanássá válik.

Vagy Art, a férjem, aki megint lecsavarta 20 fokra a termosztátot, én meg 22 alatt egyfolytában vacogok. Hihetetlen, mit tesz két fok különbség.

Valami mindig történik. Valami, ami megbillenti a boldogságomat. És én hirtelen már kevésbé vagyok működőképes, már nem tudok igazán kedves lenni.

Ismered, ugye, miről beszélek?

Rájöttem, hogy mikor valami ilyesmi történik, mire kell rögtön odafigyelnem. Abban a pillanatban a Sátán saját sikeressége érdekében akar engem felhasználni.

Ha sikerül annyira felhúznia, hogy dühösen reagálok, az olyan, mintha gyufát dobnék a kiömlött benzinre.

A legkisebb szikra is képes tüzet gyújtani. Olyan tüzet, ami aztán tovaterjed, és sokkal nagyobbra nő, mint amekkorát a kiindulási helyzet indokolna.

Vegyük példának a hőmérsékletszabályozást.

Lehetne persze higgadtan váltani két mondatot a termosztátról. De adj ehhez hozzá egy kis dühöt, és az agyam máris elszáll, pillanatok alatt meggyőzöm magam, hogy Art sosincs rám tekintettel, nem érdekli, hogy velem mi van.

Ez az igazság? Dehogy. Ő csak nem szeret izzadni, ha itthon pihen.

Meg tudnánk egyezni egy kompromisszumos megoldásban, vagy egyszerűen magamra vehetek egy pulóvert és zoknit.

Ehelyett, ha megbillen a boldogságom, felgyullad a máglya, és mindketten megégetjük magunkat.

Más szavakkal, pontosan a Sátán tervét hajtom végre, és szabad utat engedek neki. Ne feledjük, a Sátán neve eleve azt jelenti, hogy ellenségeskedést szít, vádol, elszakít egymástól.

Legyen az hőmérsékleti különbség, anyagi probléma, félreértelmezett kijelentés, vagy bármi a számtalan lehetőség közül, ami megbillenti boldogságunkat – mindig van lehetőségünk mást választani.

Dönthetünk úgy, hogy belemegyünk a Sátán játszmájába, és hagyjuk, hogy elválasszon minket attól, amit Isten legjobbként készített nekünk.

Vagy választhatjuk azt, hogy küzdünk a kapcsolatainkért a Sátán szétszakító próbálkozásai ellen.

Ha ebből a szemszögből gondolom át a dolgokat, felismerem, ki a valódi ellenség.

Az igazi ellenségem nem az, aki megbillenti a boldogságomat, bárki legyen is az. Az igazi ellenségem az, aki minden erejével azon van, hogy rosszkedvűvé, ingerlékennyé tegyen, és segítsek neki lerombolni mindent, amit szeretek.

Felismerve, hogy harci stratégiára van szükségem ellene, az Ef 6,11 bölcs tanácsához fordulok: „Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy a sátán cselvetéseinek ellenállhassatok.”

Támogassuk egymást ebben, és húzódjunk vissza a Sátántól. Vadonatúj stratégiám van arra, ha megbillen a boldogságom. Ha elveszett a fél zoknim, előveszek egy másik párt, és ha kell, magamra húzok egy pulóvert a jégbarlangban.

Uram, néha megbillen a boldogságom, és az indulataim átveszik az uralmat fölöttem. Segíts, kérlek, hogy mindig Hozzád méltó módon viselkedjem, és ne adjak teret a Sátán mesterkedéseinek.  Ámen.