„Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom.” 

  Lk 14,27

„Kövess engem a Twitteren!”- hív a híresség. Bennfentes információkat ígér, szellemes bejegyzéseket kevesebb mint 140 karakterben. Nem kerül semmibe, csak nyersz vele. Ha meg nem tetszik, nem követed tovább. Egy-két leütés, és mehetsz a következő, szórakozást ígérő twitterezőre.

Kétezer éve valaki már mondta, hogy „Kövess engem.” De Ő ezen valami egészen mást értett.

Nem ígért velős mondásokat, nem kecsegtetett könnyed időtöltéssel. Bár a vele való együttlét szórakoztatási indexe néha igen magasra szökött, különösen, ha valami csodát művelt, nem állt meg ennyinél. Többet kért azoktól, akik követni akarták. Láthatóan nem olvasott el egyetlen marketingről szóló könyvet sem, hisz nem szépítette a dolgokat.

Mikor Jézus meghívta Pétert és Andrást, ők a munkájukat hagyták ott érte. Mások a családjukat, a vagyonukat, mindenüket, amijük volt. Egy valakit kedvesen elküldött, mert ez az ifjú nem volt hajlandó lemondani a gazdagságáról. De akik követték, minden jogukról lemondtak, hogy együtt lehessenek a Messiással.

Jézus hívása mindent vagy semmit ajánlat. Egyetlen kivétel sincs ehhez a Szentírásban. Én viszont gyakran azon kapom magamat, hogy csak részlegesen követem Jézust. Igazából néha inkább a twitter-fajta követést választanám. Az együttlét rövid legyen és szórakoztató, s egy képernyő mögül történjen.

Ha minden lelki cicomát lehántok, a csupasz igazság az, hogy csak énem egy részével próbálom követni Jézust. Elfogadom a hívását, boldogan követem az eszemmel, a kezemmel. Íróként ennek van is értelme. Követlek, Jézus, a számítógép előtt ülve. Ez ugye elég, vagy mégsem?

Nem igazán, hallom. A szívedre is igényt tartok. Hajlandó vagy elengedni a neheztelést, amit érzel valaki iránt? Meg a lábadnak is követnie kell engem, hogy el tudjalak küldeni, végezd el a munkám a kórházban, a szomszédban, a börtönben, ha kell.

Jól van, egyezkedem tovább. Neked adom a lábamat, amikor be tudom illeszteni a napirendembe. Arról a neheztelésdologról meg még gondolkozom, jó?

Pedig tudom, hogy Jézus ennél többet akar. Nem 140 karakteres kapcsolat kell neki. Nem napi néhány adagnyi engedelmesség, amikor eszembe jut. Nem csak olyan felajánlást vár, ami nekem tetszik. Jézust úgy kell követni, mint egy árnyék: nyomában lépkedni, mikor a lepraterepre megy, barátkozni a kirekesztettekkel, szembesülni a vallásos közösség neheztelésével, szilárdan kitartani abban, ami helyes, bármi áron. Jézust lényem leglényegibb részével kell követnem: abból a mélységből, ahol átadom minden jogomat Valakinek, aki minden jogáról lemondott értem.

Ha innen nézem, újra rájövök, miért akarom egész lényemmel követni Jézust. Mert ő is mindent feladott értem. Hogyan adhatnék én kevesebbet?

Jézust követő lépteim ezen a földön nem mindig szilárdak, nem mindig erőteljesek. Sokszor megbotlottam már. De tudom, hogy ha bárki mást próbálok követni, az csak időszakos békét és örömöt ad. Egyedül Jézus tud kivezetni a sötétségről a fényre, a halálból az életre. Nem hiszem, hogy ilyet találnék a Twitteren.

Drága Mennyei Atyám, bocsásd meg, hogy néha csak részidőben foglalkozom a követéseddel. Mintha mindig visszatartanék magamnak egy részt, főleg ha kellemetlenséggel, kényelmetlenséggel jár a követésed. Tárd fel azokat a területeit a szívemnek, amiket megtartottam magamnak, és segíts olyan emberré válnom, aki mindet feladva követ Téged.  Ámen.