„Saul elvetése után Dávid királyt támasztotta nekik, aki mellett tanúságot is tett, mondván: ’Szívem szerint való férfit találtam, Jessze fiát, Dávidot, aki majd megteszi minden akaratomat.’” 

Ap. Csel. 13:22.

Elnézést kérek. Igyekszem ritkán panaszkodni. Tudom, hogy hatalmas áldás az, hogy van egy élelmiszerbolt a közeli utcasarkon, van mosógépem és szárítóm, amikor mosnom kell. De néha kicsit rosszkedvűen ébredek hétfő reggel. Kezdődik minden elölről. Megyek, megvásárolom az élelmiszert, amit rövidesen megesznek. Kimosom a ruhát, ami nemsokára újra szennyesbe kerül. Felseprem a padlót, és egy óra múlva kezdhetném elölről.

Lehet ez több is, mint a mindennapi tennivalók elvégzése?

Ma mielőtt nekiláttam a szokásos reggeli tevékenységeimnek, Jézussal találkoztam. És lám, mit találtam: nagy igazságokat, miközben egy kicsit bepillantottam Dávid életébe. Mások alig vették észre, bűnös hajlamai voltak, a családban nem volt helye, ám mindezek ellenére Isten számon tartotta, és ez elég volt.

Senki nem vette észre. Isten kiválasztotta.

Idősebb testvérei kölyöknek nézték. Apja, Izai számára ő csak a legkisebb fiú volt. Mások egy pásztorfiút láttak benne. De Isten szemében királynak született. És nem akármilyen királynak. Az ő utódai sorában fog megérkezni Jézus.

Senki nem vette észre. Isten kiválasztotta.

Sokatmondó királlyá kenésének története is. Az 1 Sámuel 16-ban Isten közli Sámuellel, hogy elvetette Sault, és helyébe Izai egyik fiát állítja. Képzeljük el, milyen tulajdonságok fordultak meg Sámuel fejében, mikor arra gondolt, hogy Izai egyik fia a kiválasztott: magas, csinos, szépen beszél, bátor, rendes külsejű, jó modorú, méltóságteljes, született vezetőalkat. „Ám az Úr azt mondta Sámuelnek: ’Ne nézd külsejét, se termete magasságát, mert én elvetettem őt (Sault)! Én nem aszerint ítélek, amire az ember néz: az ember ugyanis azt nézi, ami látszik, az Úr azonban a szívet tekinti.’” (7. vs)

Senki nem vette észre. Isten kiválasztotta.

Ezután Sámuel sorba állíttatta Izai fiait. Mindegyiket meg kellett néznie. Izai nem hívja el Dávidot a nyáj mellől. Elfeledkezett róla? Előfeltételezés volt? Ítélkezett? Szükségszerűség volt? Szabad választás?

Senki nem vette észre. Isten kiválasztotta.

Sámuel végigpásztázza a fiúkat, majd megkérdezi: „Ez az összes fiad?”

Elképzelem Izai zavart képét, ahogy válaszol: „Hátra van még a legkisebbik, az a juhokat legelteti”. Az, aki egész idejét az állatok gondozásával tölti, bizonyára alkalmatlan arra, hogy egy nép gondját viselje.

Senki nem vette észre. Isten kiválasztotta.

Ahogy Sámuel meglátta Dávidot, tudta, hogy ő az. Királlyá kente a fiút. De nem foglalhatta el azonnal a trónt. Évek teltek el, mielőtt mások is elismerték Dávidot. Hova ment, miután királlyá kenték? Valami előkelő iskolába, ahol az udvari etikettre tanították? Katonai vagy vezetőképző akadémiára? Dehogy.

Visszament a legelőre, és folytatta a pásztorkodást. Egy király, aki alacsonyrendű munkát végez. Egy király, akinek a jelleme a mindennapi élet mezején csiszolódott és készült elő hivatása betöltésére.

Éppen, mint mi. A szennyes ruha bűze, a mosatlan edények, taknyos orrocskák, rossz helyre tett kulcsok, lejárt könyvtári kölcsönzések, a nagymamának postázandó születésnapi ajándék – ennek mind-mind komoly nevelő szerepe van. Jellemépítés zajlik. Alakul a személyiség. Körvonalazódik a lélek, megalapozódik a szív. Ezek mind meg kell történjenek, hogy azzá váljunk, akinek Isten akar minket.

Érzed néha, hogy senki nem vesz észre? Bátorság, testvérem – Isten kiválasztott minket.

Nem csak feladatokat végzek. Építem az örökségemet. Formálom Isten országát. Nem csak a saját hivatásom megtalálásán, hanem a családom hivatásán is munkálkodom. Nem tudom, rád hogy hat mindez, de nekem segített, hogy egészen más szemmel nézzek mindennapi feladataimra, beleértve a halomnyi szennyest is.

Uram, köszönöm Neked, hogy mikor úgy érzem, nem vesznek észre, megnyugodhatom abban, hogy Te kiválasztottál. Segíts, hogy életemet az Egytagú közönség előtt játsszam.  Ámen.