„Aki mindig csak a szelet figyeli, nem vet, és aki csak a fellegeket lesi, nem arat.” – Ha mindig a tökéletes körülményekre vársz, soha nem jutsz előre.

Préd 11,4

Egészségtelen szokások szivárogtak be az életembe. Először csak néhanapján, de aztán egyre gyakrabban úgy gondoltam, egyszerűbb otthon maradni, mint elmenni tornázni. Már nem foglalkoztam azzal sem, mennyi cukrot eszem. S bár tudtam, hogy helytelen, egyszerűbb volt egy gyorsétteremben bekapni valamit a napi rohanás közben.

Pár hónap lefelé csúszás után foglalkoztatni kezdett, hogyan tudnék visszatérni az egészséges életmódhoz. De rögtön előjöttek a kifogások: tudom persze, futnom kéne, de most nem alkalmas az időjárás. Most nem kezdhetek el diétázni, nemsokára elutazom, különben is most hétvégén a barátnőm születésnapi bulija lesz. Mindenki tudja, hogy a hétfő a legalkalmasabb nap, amikor elkezdhetünk új rend szerint élni.

Ez a fajta mentegetőzés odavezet, hogy továbbra is egészségtelenül étkezem, és nem mozgok eleget. Valahogy igazolom mindig magamnak, hogy akkor javulhat az egészségem, ha minden körülmény tökéletesen egybevág. Lehet persze, hogy csak az önző énem visít ilyenkor a háttérben: „Azt csinálok, amit akarok, és akkor, amikor akarom.” Pedig ahhoz, hogy tényleg el tudjak indulni az egészségesebb életmód útján, csak annyit kellene kérdeznem magamtól: „Ma mit tehetek ezért?” És aztán megteszem. Nem kell hónapokra előre terveznem, de még egy hétre sem, csak mára.

Mikor tudatára ébredtem halogató természetemnek, arra is rájöttem, hogy ha felvetődik valami változtatás igénye vagy szükségessége, mindig addig várok, amíg a körülmények tökéletesen összeállnak, hogy zavartalanul elkezdhessem. Pedig a Préd 11,4 arra int, hogy ne így álljak hozzá: „Ha mindig a tökéletes körülményekre vársz, soha nem jutsz előre.”

Nem tudom, te hogy vagy ezekkel a küzdelmekkel, de én mindig elérhetetlennek látom a tökéletességet, és ezért inkább elodázom a terveimet.

Addig halogatjuk a reggeli áhítatok bevezetését, míg úgy nem alakul az életrendünk, hogy fel tudunk kelni korábban. Addig tologatjuk a takarítást, míg sikerül egy teljes hétvégét erre szánni. Majd akkor fogunk jelentkezni egy kisközösségbe, mikor úgy alakul az életünk, hogy be tudjuk iktatni a heti programunkba. Majd akkor kezdünk el egészségesebben élni, ha vége a nyaralásnak.

Az első lépés a legnehezebb, pedig ez a legfontosabb is. Még egy arasznyi előrejutás is jobb, mint a helyben topogás. Nagyon felszabadító tud lenni, ha a tökéletesség helyett magát az előrejutást tűzzük ki célul. Oké, nem fogok maratont futni, de felhúzhatom a cipőmet, és sétálhatok egyet. Az otthonom nem fog csillogni-villogni, de letörölhetem a vízszintes felületeket, és elpakolhatom a nappaliból a székekre dobott ruhákat. Hamar lesz újra koszos edény a mosogatóban, de attól még elmosogatok.

Isten arra tanít, hogy előre juthatok akkor is, ha a körülmények távolról sem tökéletesek. Még mindig törekszem a kiváló teljesítményre, de megpróbálom követni egy barátnőm tanácsát, aki egyszer azt mondta: „bizonyos területeken a csillagos ötös helyett a négyest kéne megcéloznod”. Erre gondolok, mikor a kifogások el akarnak uralkodni a gondolataimon. És azzal az elvvel igyekszem megnevelni kifogások keresésére hajló természetemet, hogy: a tökéletlen haladás még mindig sokkal jobb, mint a tökéletes halogatás.

Talán sosem jönnek össze tökéletesen a dolgok, hogy elkezdhessem a rendezettebb életet, a rendszeres testmozgást, a leszokást valami pótcselekvésről, a túlzott édességfogyasztásról. Akkor is el kell kezdeni. A tökéletes körülmények mindig ma vannak.

Atyám, te ismersz engem, tudod, hogy mindig halogattam az engedelmességet, arra vártam, hogy könnyebb legyen, hogy jobbak, alkalmasabbak legyenek a körülmények. Most már felismertem, hogy ez engedetlenség, kérlek, bocsáss meg nekem. Segíts, hogy ma összpontosítani tudjak az engedelmességre. Add, hogy érezzem, megadsz minden segítséget az induláshoz ma, a továbbhaladáshoz holnap, és végig az úton, amit Veled akarok járni.  Ámen.