Szerető családban, szinte burokban nevelkedtem...

Szerető családban, szinte burokban nevelkedtem. Igazi felhőtlen gyerekkort élvezhettem. Amikor elkezdtem az iskolát - szokás szerint - katolikus hittanra is jártam. Így lettem elsőáldozó, majd bérmálkozó. Istennel a kapcsolatom az esti imákban kifulladt. Úgy éreztem, ha bármi rosszat teszek az Úr meg fog haragudni, hátat fordít és büntetni fog, mert ezt érdemlem.

Jól ment a suli, mindeközben versenyszerűen eveztem, amiben szintén elég eredményesnek számítottam. Kicsit nagyképű lettem és úgy éreztem jogom van mindenhez, semmi nem állíthat meg. Nehezen viseltem ennek a korszaknak a végét, amikor is döntenem kellett: egyetem vagy sportkarrier.

A továbbtanulást választottam, így kerültem Szegedre. Nagyon egyedül éreztem magam elszakítva a családomtól, addigi barátaimtól. Ekkor láttam meg, milyen naiv is vagyok még a ’való’ világhoz. Emberekben próbáltam bízni, párkapcsolatban, ami a kölcsönös bizalomhiány miatt hamar ki is fulladt. Sok csalódás ért. Próbáltam a karrierre koncentrálni, de rájöttem, hogy nem tarthatok mindent a kezemben. Hiába akarom, nem szerethet mindenki. A nagy hajtásban, hogy mindenhol meg tudjak felelni, egészen belebetegedtem, mindeközben mindezért Istent hibáztattam.

Ekkor hívott el egy évfolyamtársam bibliakörbe. Teljesen magával ragadott, ahogy ezek az emberek beszéltek Istenről. Láttam, hogy teljesen odaszánt életük és igazi, közvetlen kapcsolatuk van Jézussal. Nagyon jól éreztem magam a társaságukban: az lehettem, aki voltam és úgy is elfogadnak, bátorítanak. Beláttam, hogy Isten jó és jót tervezett az életem felöl. Ő nem akarta, hogy rossz dolgok történjenek velem.

„Mert csak Én tudom, mi a tervem veletek - így szól az ÚR -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.”     (Jeremiás 29:11)

Vágytam arra, hogy nekem is legyen valós életem a Megváltóval, mint nekik.

A Szegedi Új Remény Baptista Gyülekezet megalakulásával világossá is vált, hova is szeretnék tartozni. 2009-ben elmentünk a gyülekezettel a nyári táborunkba, ahonnan kicserélt, újjászületett emberként tértem vissza. A táborban több hívő emberrel, családokkal találkoztam, akik az Urat választották. Mindenki elmondta, hogy ez volt a legjobb döntése az életében és soha nem bánták meg. Elmesélték miben változtatta meg életüket Jézus Krisztus, és láttam milyen boldog hétköznapi emberek, akiknek bár szintén vannak problémáik, de mégis Isten segítségével mindenre képesek és elszántak. Világossá vált, hogy döntenem kell: Jézusnak a teljes énem kell. Nem magamnak kell ezt megtennem, de nekem is bele kell adnom a saját akaratom.

„Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami Neki tetsző és tökéletes.”     (Róma 12:1-2)

Beláttam, az Atya szeretete feltétel nélküli, mégis szabad akaratot hagy, hogy én dönthessek, hogy tudatosan mindig Őt választhassam.

Amióta átadtam Jézusnak az egész szívem, azóta Ő van az életem első helyén; nem függök emberektől, párkapcsolattól, nem kell az elvárásoknak megfelelnem. Az Úr véleménye a legfontosabb számomra, hogy Ő hogyan látja az életemet. Tanúsíthatom, soha nem jártam rosszul.

Életem célja, hogy mindenben Isten igazi harcosaként küzdjek, hisz élő reménységet kaptam Jézus Krisztus áldozatában és feltámadásában, hogy se én, se családom el ne vesszen, hanem boldog és áldott életünk legyen, amit már itt a Földön megkezdhetünk!