„Mert nem merjük magunkat azokhoz számítani vagy hasonlítani, akik önmagukat ajánlják. Ezek nem veszik észre, hogy magukhoz mérik, és magukhoz hasonlítják önmagukat.” 

2 Kor 10,12

Össze szoktad hasonlítani magadat másokkal, akiket magadnál különbnek tartasz? Úgy érzed, nem vagy olyan okos, csinos, izgalmas, rendes, jólelkű stb., mint ők?

Könnyen gondolhatjuk, hogy ha többet tudnánk, ha különbek volnánk, magabiztosabbak lennénk. Pedig sokan kételkednek önmagukban, sokan küzdenek a bizonytalansággal azok közül is, akiknek látszólag mindenük megvan. A Biblia egy olyan nő történetével indul, akinek nem volt elég a minden, ami az övé volt (1Móz 2).

A Teremtő az istengyermekség méltóságát adta Évának, a teremtés koronájává tette Ádámmal együtt. Megadott neki mindent, amire vágyhatott: bensőséges kapcsolatot, szépséget, biztonságot, fontosnak érezhette magát, célt kapott az élete. Sátánnak mégis sikerült elbizonytalanítania őt azzal, hogy rávette, fordítsa el tekintetét mindarról, amije van, s figyeljen arra, amije nincs.

Ismerős, ugye? Mint Éva, én is meghallottam a Sátán suttogását, hogy nem az vagyok, aki lehetnék, nem olyan vagyok, amilyennek lennem kéne. Amikor újraolvastam a teremtéstörténetnek ezt a részét, észrevettem, hogy a Sátán minden kérdése, felvetése arra szolgált, hogy elbizonytalanítsa Évát, hogy a kételkedés magját ültesse el a lelkében. Azt akarta, hogy kezdjen kételkedni Istenben, és kezdjen kételkedni önmagában.

Az ellenség sugalmazása arra irányult, hogy Éva többet akarjon, mint amije van, több akarjon lenni, mint ami, Isten gondoskodását megkerülve akarjon fontosabbá válni. Meggyőzte a Sátán Évát, hogy valami hiányzik az életéből, s ha eszik a tiltott fa gyümölcséből, olyanná válik, mint Isten.

Milyen ostoba összevetés. De minden hasonlítgatás ilyen. És mégis állandóan ezt tesszük. Ha olyan tudnék lenni, mint …, ha olyan házam / férjem / állásom lenne, mint x-nek, ha a gyermekem úgy viselkedne, mint y-é …, akkor boldog lennék, fontos lennék, biztonságban lennék.

Mai igénk arra int, hogy a hasonlítgatás ostoba dolog. Csak arra való, hogy elégedetlenek legyünk. Egyre többet akarunk, és mégsem lesz soha elég.

Bárcsak tudott volna Éva arra figyelni, kicsoda ő, mi mindene van neki Isten gyermekeként! Bárcsak mi is tudnánk erre figyelni.

Sátán el akarja fordítani a tekintetünket, hogy csak gyengeségeinket lássuk, hogy elbizonytalanodjunk, s energiánkat feleméssze hiányosságaink takargatása és a megfelelési vágy. De nem muszáj megadnunk magunkat neki. Vegyük észre a mesterkedéseit, állítsuk hazugságai helyébe Isten igazságát, védekezzünk a kísértései ellen úgy, hogy az Istentől kapott elfogadottságunkra, biztonságunkra, fontosságunkra figyelünk. Megköszönjük Isten gondoskodását és szavait, melyek ráébresztenek, kik is vagyunk mi valójában – Őbenne:

Elismer és elfogad engem:

Isten kiválasztott, és gyermekévé fogadott (Ef 2,10).

Megváltott, megbocsátotta minden bűnömet (Kol 1,13-14).

Krisztusban teljessé lettem (Kol 2,9-10).

Biztonságot ad:

Isten minden körülmények közt a javamat akarja (Róm 8,28).

Megszabadultam az ítélettől. Semmi sem választhat el Isten szeretetétől (Róm 8, 31-39).

Bízom benne, hogy Isten bevégzi mindazt a jót, amit elkezdett bennem (Filippi 1,6).

Fontos vagyok:

Isten remekműve vagyok (Ef 2,10).

Szabadon és bizalommal közeledhetem Istenhez (Ef 3,12).

Mindenre képes vagyok Krisztusban, aki megerősít engem (Fil ippi 4,13).

Dr. Neil T. Anderson, pszichológus és író, írja: „Minél inkább ragaszkodsz ahhoz, aki Krisztusban vagy, annál jobban átüt majd rajtad valódi egyéniséged.”

Legközelebb hát, ha előkerül a mérőrúd, emeljük magasra, és mutassunk vele Krisztus felé, arra az önmagunkra, akik Őbenne vagyunk.

Uram, köszönöm, hogy Krisztusban kiválasztott, szent és nagyon szeretett ember vagyok. Amikor kísértést érzek arra, hogy a világ szemével nézzem magam, vagy összehasonlítsam magam másokkal, figyelmeztess, kérlek, hogy vegyem észre a Sátán mesterkedését, segíts, hogy álljak ellen neki, és a Te igazságodba kapaszkodjam. Tudatosítsd bennem, hogy ez az önbizalom Krisztusban illet meg engem, nem önmagamban vagyok alkalmas bármire, hanem értékességem Tőled származik. Ámen.