„'Gyere!' – felelte. Péter kilépett a bárkából és elindult Jézus felé a vízen. Mikor azonban látta az erős szelet, megijedt, és amikor merülni kezdett, felkiáltott: 'Uram, ments meg!'”

Mt 14,29-30

Kivert a víz a rémülettől, ahogy meghallottam a fentről jövő nagy zajt és visítást.

Ébredés után úgy döntött a lányom, hogy fut néhány kilométert a futópadon.

Minden rendben ment, aztán megtörtént a legrosszabb.

Nem figyelt oda, megbotlott, elvesztette az egyensúlyát. A futópad levetette magáról, a padlóra esett a gép és a fal közé.

Kiszabadította magát, de a lába, háta, karja tele lett karcolásokkal, zúzódásokkal.

Miután a könnyek felszáradtak, és tapasz került minden sebre, megkérdeztem, hogy történt a baleset. Kiderült, hogy sok minden közrejátszott. Figyelme megoszlott, mert ment a tévé, jöttek az sms-ek, amiket nem lehetett olvasatlanul és megválaszolatlanul hagyni, kioldódott a cipője, és a lába már nagyon fáradt volt.

Túl sokfelé figyelt, ettől elvesztette egyensúlyát, s nem volt ereje azt visszanyerni. Akkor és ott megfogadta, hogy soha többé rá nem áll egy futópadra. Soha.

Hasonló balesetek Krisztuskövető utunkon is előfordulnak. Elhatározzuk, hogy Krisztusra figyelünk, de az élet történései magukra vonják tekintetünket, elgáncsolják hitünket, s úgy elgyengíthetnek, hogy azt érezzük, már sosem tudunk talpra állni.

A Máté 14,29 leírja, hogyan járta meg Péter, mikor figyelme irányt váltott. Ő és a tanítványok a viharos tengeren hánykolódtak, mikor meglátta Jézust a vízen közeledni. Ő is a vízen akart járni. Lássuk, mi történik: „’Gyere!’ – felelte /Jézus/. Péter kilépett a bárkából és elindult Jézus felé a vízen. Mikor azonban látta az erős szelet, megijedt, és amikor merülni kezdett, felkiáltott: ’Uram, ments meg!’” (Mt 14,29-30).

Amikor a félelem, a bizonytalanság, a csüggedés vagy a stressz csapkodnak bennem és körülöttem, én is könnyen megtántorodom. Figyelmemet rájuk fordítom, ahelyett hogy Jézuson tartanám. Ha így teszek, biztos süllyedni kezdek a körülmények súlya alatt, vagy elbotlom és elesek.

Hogyan nyilvánul meg az „esésem”? Imádkozás helyett édesapám halálán szomorkodom.

Ahelyett, hogy dicsőíteném Istent, és Hozzá fordulnék gondoskodásért, a számlák kifizetése aggaszt.

Ahelyett, hogy az Ő segítségében bíznék az aktuális feladat elvégzésénél, azon szorongok, hogy képtelen leszek mindennek eleget tenni. Ezek az elterelődések lehúznak, hitemet eltántorítják Jézustól.

De nézd, mit tesz Jézus. Mikor Péter süllyedni kezdett, Jézushoz kiáltott szabadításért. És Jézus megtette, amit kért. Ahogy Ő nem tétovázott kihúzni Pétert az őrjöngő hullámok közül, ugyanúgy visszahúz minket is, ha kérjük.

Az életnek vannak viharos időszakai. Váratlan orvosi diagnózis, gyermekek, akik évekig kerülik Jézus követését, göröngyös szakaszok házasságunk útján – ezek mind felkorbácsolják a kételkedés, a stressz, az aggódás, a félelem hullámait. Kibillentenek egyensúlyunkból, s elesünk, ha csak őket tartjuk szem előtt.

Figyelmünk számára a legjobb irány Jézus. Ő a békességünk, reményforrásunk, az Egyetlen, aki mindig ott van nekünk. Ha esünk, és Hozzá kiáltunk, biztosan felemel.

Drága Jézus, bevallom, figyelmem gyakran lesiklik Rólad, miközben az élet napi történései között rohangálkok. Sokszor elestem már. Segíts, hogy bízzam és higgyek Benned, és ne engedjem, hogy az élet elterelje igazságaidról a figyelmemet. Ámen.