„Térj haza, és beszéld el, mit tett veled az Isten.” Ő pedig elment, és hirdette az egész városban, hogy milyen nagy jót tett vele Jézus.” 

Lk 8,39

A padban ültem a templomban, fejemet lehajtva imádkoztam. Hirtelen mintha megdördült volna a szívemben egy hang, beleremegtem.

Nagyon hangos volt, mintha hangszóróból beszélt volna. Kinyitottam a szemem, és csodálkozva láttam, hogy milyen nyugodtak a többiek. Minden békés.

Így kezdődött váratlan találkozásom Istennel.

Éreztem, hogy Isten hangosan és tisztán közöl velem valamit, egy rövid üzenetet, aminek egész életemet befolyásoló hatása lehet. Néhány erőteljes, parancsoló szót: „Menj, és oszd meg!”

Elöntöttek az érzelmek. Már az is elkápráztatott, hogy Isten szól hozzám, csak hozzám, de még döbbenetesebb volt az üzenet. Menj, és oszd meg? Menjek, és mit osszak meg?

Aztán belém vágott. Elfogott a félelem, és még kisebbre húztam össze magam a padban, remegve a lehetőségétől annak, amit Isten kér talán. Visszakérdeztem: „Ugye nem arra gondolsz, hogy osszam meg másokkal a múltamat? Biztos nem várod el, hogy elmondjam azt, amit titokban akarok tartani.” Pedig épp ez volt a szándéka. És nekem nagyon nem tetszett.

Nem akartam menni, és még kevésbé akartam megosztani. Nem akartam átlátszóvá és sérülékennyé válni. Hálásan elfogadtam Isten bocsánatát és gyógyító erejét, de nem álltam készen rá, hogy elfogadjam a célt, amit elém állított. Hasonlóan érezhetett az az ember is, aki mai igénk szerint megszabadult a démonaitól.

Ez a szerencsétlen férfi hosszú évek óta élt kirekesztettként, ruhák nélkül, egyedül, a gadarai temetőben, közel Galileához. Mikor meglátta Jézust, térdre hullott, és üvöltve kérte a könyörületet. Jézus ráparancsolt a démonokra, hogy hagyják el, és azok átmentek egy közelben turkáló disznócsordába, ami aztán belerohant egy tóba, és odaveszett. A férfi meggyógyult testében, de ami még fontosabb, a lelkében is.

Annyira hálás volt Jézusnak, hogy kérte, maradhasson vele. Ám Jézusnak más tervei voltak. Ahelyett, hogy maga mellett tartotta volna, ráparancsolt, hogy menjen, és mondja el a történetét másoknak. A férfi így is tett.

Ami nemrég még elviselhetetlenül súlyos teher volt, a megszentelődés erőteljes bizonyítékává vált. A férfi múltja és a megtapasztalt gyógyulás alapja lett egy életcélnak, amire sosem számított: élő bizonyítékává vált Jézus életmegújító hatalmának.

Története tanúságtétel lett attól kezdve, hogy hajlandó volt beszélni róla másoknak. Mennyi ember vált Jézus-hívővé, és élheti most Vele az örökkévalóságot, csak azért, mert ez a korábban megszállott ember vállalta, hogy szörnyű múltja a megváltás életcélt adó történetévé váljon?

Az emberek tagadhatják Jézust, vitathatják a Szentírást, megtehetik, hogy nem veszik figyelembe a próféciákat, de nem tagadhatják, vitathatják, hagyhatják figyelmen kívül Isten átformáló erejét egy ember életében. Saját történeteink fájdalmainkról, nyomorúságunkról, arról, hogyan kerültünk ki a gödörből Krisztus által, arra szolgálnak, hogy tanúskodjanak Isten hűségéről és hatalmáról, bizonyítsák, hogy Isten kézbe veszi azt, amit az ördög elrontott, és valami jót tud kihozni belőle.

Azóta már tudom, hogy Isten mindig azt szeretné, ha mennénk, és megosztanánk történetünket, akár érzünk rá késztetést, akár nem.

Isten sosem engedi, hogy fájdalmunk kárba vesszen. Csak mi engedjük. Isten nagyszerű célt, szépséges jövőt képzelt el mindegyikőnknek, akik hiszünk Benne. Nem a múltunk ellenére, hanem épp azért.

Uram, segíts, hogy bátorságot kapjak, és vágyat érezzek megosztani mindazt, amit véghez vittél az életemben. Alakítsd múltamat szolgálattá, és ne hagyd, hogy fájdalmam, szenvedésem kárba vesszen.ÁMEN