„Áldjátok őt, dicsérjétek nevét. Mert jó az Úr; örökké tart kegyelme, nemzedékről nemzedékre hűsége.” Zsolt. 100:4b-5

Emlékszem arra a későesti beszélgetésre apámmal, amiért olyan sokat imádkoztam. Istenről, Jézusról, a megváltásról beszélgettünk. Én magam is alig pár hónappal azelőtt értettem meg ezeket a dolgokat, és most minden vágyam az volt, hogy apám is megértse őket. Sőt talán még a megértésnél is jobban szerettem volna, hogy felébredjen benne is a vágy, hogy érezze meg, élje át, tapasztalja meg saját maga is az igazságot.

Apám magas intelligenciájú ember, leginkább arra számíthattam, hogy pusztán megérti legújabb szenvedélyemet. De olyan jó lett volna, ha annyira megszereti a Dicsőség Királyát, hogy hajlandó legyen követni Krisztust.

„Hogy tudnék szeretni valakit, akit nem is látok?”- mondta.

Kérdés volt, de nem volt számomra egyértelmű, hogy valóban kérdezi, vagy csak elutasítja a lehetőséget. Bárhogyan is, nem tudtam, mit válaszoljak. Most már tudnám. Rájöttem azóta, hogy Jézus megszeretésének kulcsa a hála.

Az 1 Jn 4:19-ben ezt olvassuk: „Szeretjük, mert Ő hamarabb szeretett minket”. Bár mi bűnösök voltunk, Ő pedig szent, Isten szeretett minket. Bár mi közömbösek, sőt ellenségesek voltunk vele, Ő szeretett. Bár mi magunk akartuk alakítani az életünket, Ő megmutatta nekünk az utat – Jézusban -, amin Vele járhatunk. Ha ezt hisszük és hálásak vagyunk érte, viszontszerethetjük Istent.

Jézus korának vallási vezetői, a farizeusok, mesterien követték Isten törvényeit, de nem ismerték fel Őt. A Lukács evangélium 7. fejezetében egy farizeus vendégül látja Jézust. Bejött a szobába egy prostituált, letérdelt és sírni kezdett, majd csókolni kezdte Jézus lábát, s a hajával törölgette le a könnyeit róla. Azután illatszert öntött rá. A farizeus felháborodott, miért fogad el Jézus bármit is egy ilyen nőszemélytől.

Jézus egy kérdést tett fel neki: Ha valaki elengedi két ember tartozását, akik közül egyik 5000, a másik 50 pénzzel tartozik, melyik fogja jobban szeretni őt? „Feltételezem, hogy az, amelyiknek többet engedett el”, válaszolta a farizeus (Lk 7:43). Jézus igazat adott neki, majd így folytatta: „Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba; vizet a lábamra nem adtál, ez pedig könnyeivel öntözte lábamat, és hajával szárítgatta. Te nem csókoltál meg engem, ez pedig mióta bejöttem, szüntelenül csókolgatja a lábam. Olajjal a fejemet nem kented meg, ez pedig drága kenettel kente meg a lábamat. Ezért azt mondom néked: neki sok bűne bocsáttatott meg, s ezért sok benne a szeretet is. Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret.” (Lk. 7:44-47).

Ez az asszony felmérte bűnei nagyságát, és Isten szeretetének mértékét, amivel minden bűnét megbocsátotta és magához hívta. Hálás volt. Annyira túlcsordult benne a Jézus iránti szeretet, hogy ilyen pazarló módon fejezte ki érzelmeit, köszönetét.

Egyenes arányosság van bűneink felismerése és Isten iránti hálánk és szeretetünk között. Annak kulcsa, hogy jobban szerethessük őt, abban van, hogy felmérjük, mit tett, mit tesz, és mit fog tenni értünk, s nem szűnik bennünk a hála mindezért.

Soha senki nem fog érted többet tenni, mint amennyit Krisztus tett – gondolj ebbe bele, és töltse el lelkedet a hála. „Áldjátok őt, dicsérjétek nevét. Mert jó az Úr; örökké tart kegyelme, nemzedékről nemzedékre hűsége.” Zsolt. 100:4b-5.

Istenem, hálás vagyok azért a szeretetért, amit irántam mutattál már jóval azelőtt, hogy én felismertem volna. Hálás vagyok áldásaidért, kegyelmeidért. Ámen.