„Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?” Jn 11,40

Mária, Márta és testvérük, Lázár, Jézus legbelső baráti köréhez tartoztak. Ezért lehetett biztos Mária és Márta, hogy Jézus eljön, mikor megtudja, hogy Lázár súlyos beteg. Sokszor voltak tanúi annak, hogy Jézus vadidegeneket gyógyít, istápol. Biztos, hogy eljön azokhoz, akiket szeret. Ám, ahogy a Jn 11,4-6-ban olvashatjuk, nem így történt.

Jézus valóban szerette Máriát, Mártát és Lázárt. Mégis, amikor hallott Lázár betegségéről, még „két napig azon a helyen maradt, ahol volt”.

Álljunk itt meg egy percre. Engem nagyon zavar, hogy bár Jézus szerette a barátait, két napot várt, mielőtt elment volna hozzájuk. Ez a részlet mintha igazolná a visszautasítástól való félelmünket. Így gondolkozhatunk: „Ha Jézus még Lázárral sem törődött, aki pedig a személyes barátja volt, akkor velem miért törődne?”

Férjem halála után úgy éreztem, Isten nem szeret, nem törődik velem. Azelőtt bíztam Benne, azt hittem, hogy az Ő gyermekeként semmi rossz nem érhet. Mikor mégis megtörtént a baj, bevettem a Sátán hazugságát: „Tudtam, Uram! Tudtam, hogy igazából nem is szeretsz!” Elhittem a Sátán propagandáját, és kételkedni kezdtem Istenben. Azt ígérte, hogy nem hagy el soha, és lám, itt vagyok, magamra maradtam. „Hogy tehette ezt velem, hogy csaphatott be Isten?”- töprengtem.

Érezted már azt az üres tehetetlenséget, ami egy árulás, egy veszteség, magadra maradás után betölti a lelked? Az otthonodat veszítetted el vagy a magzatodat, vagy elutasított valaki, akit szerettél, akiben bíztál. A fájdalom azt súgja, hogy nem szabad többé bíznod senkiben és semmiben.

Amikor akár érzelmi, akár fizikai traumát élünk át, és Isten nem úgy reagál, ahogy elvárnánk Tőle, két dolgot tehetünk. Vagy odafordulunk Hozzá, és bízunk a pozitív végeredményben, vagy elfordulunk, és tápláljuk magunkban a keserűséget. De ennek nem kell így maradnia. Megtanulhatunk újra bízni Benne.

A körülmények gyakran nem teszik lehetővé, hogy távolabbra tekintsünk. Isten mindig pontosan tudja, mit tesz az életedben, és amit tesz, mindig szeretetből teszi. Ha elfog a félelem, nem a kiutat keresem, hanem megkapaszkodom abban a biztonságban, hogy Isten jelen van, Nála van az irányítás, Ő tudja, mi történik, és gondja van rám.

Míg mások elutasíthatnak, abban biztosak lehetünk, hogy Isten nem csal meg. Ahogy kezdtem megérteni, hogy Isten nem hagyott el, hanem ott van velem a gödörben, lassan felfogtam egy mélyebb igazságot is. Amíg a földön élek, fognak rossz dolgok történni velem. Többnyire annak következményei, hogy ebben a bukott világban élünk.

A betegség, az erőszak, a halál hozzátartozik a bukott világhoz, amit Isten egykor majd helyre fog állítani. Addig viszont előfordulhat, hogy megengedi, hogy ilyen traumák érjenek. Nem azért, hogy fájdalmat okozzon nekem, hanem arra használja őket, hogy gazdagodjon, fejlődjön általuk a lelkem. Charles Stanley szavaival: „Bizonyos dolgokat Isten annyira fontosnak tart, hogy ezek elérése megéri, ha egy időre megszakad gyermekei boldogsága és egészsége.”

Ez történt Mária és Márta esetében is. Jézus megmondta Mártának, hogy ha hisz, látni fogja Isten dicsőségét. Érted? Ha hiszel, látni fogod. Ha te meg én úgy döntünk, hogy félelem helyett hinni fogunk, látni fogjuk, ahogy Isten dicsősége fájdalmunkat életre és áldásra váltja.

Mivel Mária és Márta hitt, tanúi lehettek Isten dicsőségének, amikor feltámasztotta a halálból testvérüket. Félelmük elszállt, hitük megerősödött. Ha bizalomra akarjuk váltani félelmünket, hinnünk kell, hogy olyasmit tartogat számunkra Krisztus, ami megéri a mostani fájdalmat.

Uram, segíts, hogy akkor is higgyem, hogy te a legjobbat akarod nekem, amikor nem értem, miért teszel valamit az életemben. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, , Micca Monda Campbell, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu,