Péter és János felment a templomba, a délutáni imádkozás idejére, délután három órára.
Arra vittek egy születése óta sánta férfit, akit napról napra letettek a templomnak abba a kapujába, amelyet Ékes-kapunak hívtak, hogy alamizsnát kérjen a templomba menőktől. (ApCsel 3:1-2)
A templomba igyekvő tanítványokról nem tudjuk, hogy milyen messze laktak Isten házától és mi mindent láttak útközben, de a templom közvetlen közelében ott volt a nyomorúság.
Ez az ő esetükben egy kolduló, születése óta sánta férfi képében jelent meg.
Igazából a nyomorúság mindenütt jelen van. Nemcsak a templomon kívül, hanem azon belül is, ha már bent vagyunk. Hiszen minden templomba járó ember hordoz nyomorúságokat.
Vegyük észre és vigyük az Úr elé a nyomorúságot hordozó embereket!
Vegyük észre ne csak a saját magunk, hanem mások nyomorúságát is!
Péter és János elmehetett volna a kolduló sánta mellett azzal a gondolattal, hogy van nekem bajom elég, minek magamra venni még más baját, de nem így tettek.
Egyre több nyomorúság van e világon, és nekünk, hívő embereknek vigyáznunk kell, hogy ne legyünk érzéketlenek, közömbösek. Könnyű ugyanis elfordítani tekintetünket, de Jézus a felelősség vállalására bíztat bennünket.
Átérezzük ezt egy-egy élethelyzetben?
A nap gondolata:
A Tábor magaslata lehet a betegszoba, a halálos ágy és az elhagyott országút is.
Ahol ugyanis Krisztus az Ő dicsőségét egy lélek előtt kiváltképpen kijelenti, ott van a Tábor magaslata. (Kroeker)
Kommentáld!