Az olasz katolikus püspöki konferencia hírportálja, az Avvenire interjút közölt Henryk Hoser érsekkel, a međugorjei plébánia Ferenc pápa által kinevezett állandó apostoli vizitátorával arról, mit tapasztalt a kegyhelyen, mit gondol Međugorje jövőjéről.

A lengyel érsek tizenöt hónapja dolgozik Ferenc pápa küldötteként az 1981. június 6-án kezdődött Mária-jelenésekről ismert boszniai plébánián. Április elején fejezte be katekézissorozatát az olasz nyelvű zarándokoknak az úgynevezett Sárga teremben, mert a nagy templom kicsinek bizonyult, annyian hallgatták.

– Egy „székesegyház”, ami megmagyarázhatatlan módon egy lakatlan vidéken emelkedett már jóval a jelenések előtt is…

– Prófétai jel volt. Ma az egész világról, nyolcvan országból érkeznek zarándokok. Minden évben közel hárommillió embert látunk vendégül.

– Hogyan írná le ezt a helyet?

– Három szinten: az első helyi, plébániai; a második nemzetközi, e hely történelméhez kötődően: vannak itt horvátok, bosnyákok, katolikusok, muszlimok, ortodoxok; a harmadik szint világméretű, minden földrészről érkező emberekkel, főként fiatalokkal.

– A még mindig meglehetősen vitatott jelenésekkel kapcsolatban megvan a saját véleménye?

– Međugorje már nem „gyanús” hely. Azért küldött ide a pápa, hogy megnézzem, milyen pasztorációs tevékenységet végeznek a plébánián ezen a nagyon mozgalmas helyen, ahol erőteljesen él a népi vallásosság, ami részben hagyományos elemekből áll, mint a rózsafüzér, a szentségimádás, zarándoklatok, a keresztút; másrészt pedig mélyen gyökerezik olyan fontos szentségekben, mint például a bűnbánat szentsége, a gyónás.

– Mi az, ami meglepi más élményeihez viszonyítva?

– Olyan hely ez, ami a csendre, a meditációra hív. Az imádság nemcsak a Via Crucis során vándorol, hanem azt a háromszöget is bejárja, amit a Szent Jakab-templom, a jelenések helye (kék kereszt) és a Križevac hegy alkot, amelynek csúcsán 1933 óta ott van egy nagy fehér kereszt annak jeleként, hogy már fél évszázaddal a jelenések előtt meg akartak emlékezni Jézus halálának 1900. évfordulójáról. Ezek a célpontok is szerves részei a međugorjei zarándoklatnak. A hívek nagy része nem a jelenések miatt jön ide. Az imádság csendjét olyan dallamok teszik még kedvesebbé, amelyek az itteni kultúrára jellemzőek, egy mértéktartó, dolgos világra, amely ugyanakkor tele van gyengédséggel. Sok taizéi éneket is énekelnek. Mindebből olyan légkör teremtődik, ami kedvez a meditációnak, az elmélyülésnek, az önvizsgálatnak és végül a megtérésnek. Sokan az éjszakai órákban mennek fel a dombra és a Križevac hegyre is.

– Milyen kapcsolatban van a „látnokokkal”?

– Mindegyikükkel találkoztam. Először négyükkel, aztán a másik kettővel. Mindegyiküknek megvan a maga története, a családja. Az mindenképpen fontos, hogy részt vesznek a plébániai életben.

– Hogyan szándékozik itt dolgozni?

– Mindenekelőtt képzéseket tartok. Persze nem egyszerű dolog képzésről beszélni olyan embereket illetően, akik máskor és más módokon, de arról tanúskodnak, hogy majdnem negyven éve üzeneteket kapnak Máriától. Mindannyian tudjuk, hogy szükségünk van, nekünk püspököknek is, állandó képzésre, és ez még inkább igaz akkor, ha egy közösségben élünk. Türelmes munkával meg kell erősíteni itt ezt a dimenziót.

– Lát veszélyeket a Mária-tiszteletnek ebben a megerősödésében?

– Biztosan nem. A népi ájtatosság Mária, a Béke Királynője alakja körül alakult ki, de Krisztus-központú maradt, ahogyan a liturgikus kánon is Krisztus-központú.

– Csökkent a feszültség a mostari egyházmegyével?

– Voltak félreértések a jelenések témájában. Mi főleg a pasztorációban való együttműködés szintjén alakítottuk ki a kapcsolatokat, amelyek azóta fenntartások nélkül működnek, fejlődnek.

– Hogy látja Međugorje jövőjét?

– Nem könnyű erre válaszolni. Sok mindentől függ. Arról tudok beszélni, hogy mi a jelene és hogyan erősödhet meg. Egy olyan tapasztalat, amelyből évente 700 szerzetesi és papi hivatás születik, kétségkívül megerősíti a keresztény identitást, a vertikális identitást, amelyben az ember Márián keresztül a feltámadt Krisztushoz fordul. Bárki is jön ide, egy olyan egyházat lát, ami még tele van élettel és egy különösen fiatal egyház.

– Elmondaná nekünk, mi lepte meg a leginkább ezekben a hónapokban?

– Ez önmagában egy szegény egyház, kevés pappal, amelyet lelkileg gazdagít az a sok pap, akik a zarándokokat kísérik. De nem csak ez. Megdöbbentett egy ausztrál fiú, aki alkoholista és kábítószerfüggő volt. Itt megtért, és úgy döntött, pap lesz. Megdöbbentenek a gyónások. Olyanok is vannak, akik csak azért jönnek el ide, hogy gyónjanak. Megdöbbent, hogy ezrével térnek meg az emberek.

– Jöhet olyan fordulat is, hogy Međugorje pápai hatáskörbe kerül?

– Nem zárom ki. A szentszéki küldött benyomásait pozitívan fogadták mint a nyitottság jelét egy fontos vallásos tapasztalat iránt, ami nemzetközi szinten támpontot jelent sokaknak.

Forrás és fotó: Avvenire

Magyar Kurír

(tzs)