Kedron völgyéből tavasz-illat árad,

Lágy szellő viszi Jeruzsálem felé…

A megújhodó élet zsongó muzsikája,

Kíséri halkan a kőházak közé…

Gyönyörű tavasz van… Mandulavirágos,

Varázslatos, csodálatos napja.

Áldozatul küldi a völgy az illatát

És himnuszt zeng a Kedron patakja.

A város élénk. A nép az utcán tolong,

Mert kire jött, egy Ember közeleg,

Aki csodát tesz, betegeket gyógyít…

A Messiást várók szíve megremeg.

Remény csillan a sóvárgó szemekbe,

A lelkek mélyén a tűz fellobog.

Szabadító jön, a világ Megváltója,

Érte a népek szíve vár, dobog!

Próféta! Jézus! Názáretből való!…

Egyszerű fia egy falusi ácsnak

De soha még ember így nem szólott,

Megrázó erővel a bűnös világnak.

Szava izzó, mint folyékony arany.

Igazság, erő, mi belőle árad.

Jóság, alázat simul a szemében

És emberekért munkálkodik, fárad.

Messziről morajlást hoz a tavaszi szél,

A csodatevő próféta közeleg.

Ellenállhatatlan, csodás erő viszi

Az embereket egymáshoz közelebb.

Egyszerű ruhában, szamárháton ülve,

Jön az Ember, a bűnösök barátja,

Tanítványai körülötte mennek,

Sokezer torok a hozsánnát kiáltja.

„Hozsánna Néked!” Harsogja a tömeg,

„Ki jössz az Úrnak dicső nevében!”

Öröm-mámor tombol a lelkekben,

Legtöbb embernek könny ül a szemében.

„Hozsánna Néked! Dávid Fiának!

Te vagy a dicső, hatalmas Király!

Izráel népe a próféciák után,

Messiás, Messiás! A jöttödre vár!”

Pálmák lengnek, virágok hullanak

Szőnyegek terülnek le a poros útra,

Dicsőség, hozsánna, Isten Fiának,

Ki a reménységnek örökvizű Kútja.

Dicsőség Néked! Jézus, Messiás!

Az örök város így fogad ma téged.

Bevonultál a lelkekbe, szívekbe,

S meghódítottad a Te bűnös néped.

*

A helytartó előtt lármás tömeg tolong,

Öklüket rázzák, vádat kiáltanak,

Bent Pilátus faggatja az Embert,

De sokszor némán marad a szent ajak.

Tegnap még ünnepelt király volt,

Tegnap még szemét nyitotta a vaknak,

Ma már fogoly s dicső homlokára

Gúnyból, tövisből koronát raknak.

A nép vádol, a nép könnyen felejt,

Már nem emlékeznek a sok csodára.

A meggyógyított vakok és bénák is,

Halált kiáltanak az Ember Fiára.

Jézus már ott is áll. Pilátus rámutat:

„Íme az Ember! Én tisztának látom!”

A tömeg felzúg: „Feszítsd meg Őt!”

Pilátus szól: „Én mégis elbocsátom!”

„El ne bocsásd! Inkább Barabást!

A mi népünk Őt bűnösnek látja!

Ha elbocsátod, vedd most tudomásul,

Nem vagy többé a császár barátja!”

A nép követel. Pilátus megdöbben.

A „császár barátja” meghajtja fejét,

Csendesen hallgatja a követelést,

És megváltoztatja az ítéletét.

Szól: „Barabbás mehet!” Kezeit megmossa.

„Ez Ember vérétől én ártatlan vagyok!”

S átadja Jézust a népnek kezébe,

Kik megcsúfolják a drága Főpapot.

*

Kedron völgyében keresztet ácsolnak,

Virágok hullanak a tavasz is gyászol…

A legszebb virág, a világ reménysége

Az emberi szívekbe már alig világol.

A megcsúfolt Mester, a Jóság, Szeretet,

Már ott roskadoz a kereszt súlya alatt.

Vér csurog drága, sebzett homlokáról

S verejtékével a porba hullanak…

Megtört szemében a fájdalom könnye,

Mint drága gyémánt csillog a nézőre.

Nincs aki segítsen, nincs aki megszánja,

Durván rátámad a poroszló az őre.

A Golgotára visz fel az utolsó útja,

Gyűlölet köve az, amelyen botladoz.

Tegnap: hozsánna, virág, diadal,

Ma: halál, szitok, mit a nép kiáltoz:

Már áll a kereszt, fenn a Golgotán,

Átütve a drága szív, a lábak, kezek.

Elszállt ajkáról az utolsó sóhaj,

Sötétség borít be földet és eget.

A nép riadtan áll a kereszt körül,

A mennydörgéskor egy ajak sem szólt.

Csak a százados szólalt meg utána:

„Ez ember valóban Isten Fia volt!”

*

Kedron völgyéből tavasz illat árad.

A Golgota hegyén nyílnak a virágok.

Jézus feltámadt, diadalt aratott!

S megváltotta a bűnös világot.

Ember! Ki az élet útján botladozol

S előtted nincs fény, csak a sötét este,

Nem vesztél el, mert az örök élet fénye

Ragyog le rád, csak nézz fel a keresztre!

Somogyi János