„amelyben az arany tömjénező és a szövetség szekrénye volt, minden oldalán arannyal borítva, ebben pedig a mannát tartalmazó aranyveder, Áron kivirágzott vesszője és a szövetség táblái.” Zsid. 9:4

Mások csak egy dohányzóasztalt látnak benne, egy jobb napokat látott, talán már divatjamúlt bútordarabot. De neki egyfajta oltár. A dohányzóasztal a hely, ahol találkozott Jézussal azon a napon, amikor új életet kapott Benne.

Anyám vásárolt azóta új asztalokat: olyanokat, amik illenek a szoba dekorációjához, olyanokat, amiket csinos tálalóasztallá lehet alakítani, üveglapút, amire dísztárgyakat rakhat. De a régi asztal maradt.

A régi asztal emlékeztet. Eszébe juttatja Isten cselekedeteit, Isten hűségét, azt, amit végbevisz az életünkben, emlékeztet életekre, amelyeket megváltoztatott.

Izrael népének is voltak emlékeztető tárgyai. A Zsidókhoz írt levél 9:4 leírja, hogy a templomban, a Szentek Szentjében volt egy arany tömjénoltár és egy faláda, amit a Szövetség Ládájának neveztek. A ládában egy arany edényben manna volt, valamint Áron kizöldült vesszője és a Szövetség kőtáblái. Valamennyien emlékeztetők. Emlékeztettek Isten cselekedeteire, emlékeztettek hűségére, emlékeztettek arra, mit képes véghezvinni.

Szeretem a változatosságot. Szeretem az új dolgokat. A férjemmel nemrég bejártuk a Home Depó-t, s ahogy elhaladtunk kedvenc polcom előtt, megjegyeztem: „Szeretem a festékeket.” „Szereted a festékeket?”- kérdezett vissza a férjem. „Igen! Szeretem azt a változást, amit egy új festés jelent; új színt hoz az életünkbe.” Nem érdekelnek a luxusholmik, a formatervezett pénztárcák, gyémántékszerek; azok a dolgok, amikről tudom, hogy meg kell őriznem, használnom kell őket. Azokat a holmikat szeretem, amiket lecserélhetek.

Ez az ige a régi dolgok értékére figyelmeztet. Múltunk tárgyaira, amelyek emlékeztetnek Isten hűségére. Az én tárgyaim: nagyszüleim nászajándékba kapott edényei – egy életen át tartó feltétel nélküli szeretet szövetségére emlékeztetnek. Az asztalom körül álló kopott székek, melyek „új” otthonunkat jelentik, ahova most tizennyolc éves fiam párhónapos korában költöztünk. A kézzel készült steppelt takaró a szobámban, amibe édesanyámat göngyölték hajdanán kisgyermekként a minnesotai fagyos reggeleken, mikor utazni kellett. Jegyzetfüzetek, amelyek Greggel és a gyermekeinkkel való életünk eseményeit rögzítik. Ezek mind azt bizonyítják, hogy bár az élet nehéz, Isten jó.

Még nem beszéltem vele erről, de remélem, hogy édesanyám dohányzóasztala egyszer az én otthonomban fog emlékeztetni. Annál az asztalkánál térdeltem fiatal lányként anyukámmal, amikor elkezdődött új életem Jézusban. Semmi nem jelenthet nagyobb örömöt az életemben, mint ha egy nap majd ott fogok térdelni egy másik fiatal lánnyal, és vele folytatódik az, amire emlékeztet az asztal.

Édes Istenem, naponta szükségem van arra, hogy valami emlékeztessen hűségedre. Ezek az emlékeztetők reményt adnak; reményt, hogy mint minden időkben, ezután is hűséges leszel, ma is, holnap is.  Ámen.