„Ekkor bement Dávid király az úr színe elé, leült, és ezt mondta: ’Ki vagyok én, Uram, ó, Uram? És mi az én házam népe, hogy eljuttattál engem idáig?’”

2Sám 7,18

Átélted már azt a rácsodálkozást, amit ez az „idáig” jelent? Valahová eljutottál, ahol teljes bőségével tapasztalod meg Isten áldását és kegyelmét. Nem a világ szerinti bőséget vagyonban, anyagiakban, hanem az Úr értelmezése szerinti bőséget gondviselésben, védelemben, ellátásban, békességben, ami az Ő jelenlétében való életből adódik.

Szeretnék a hitnek ezen a pontján lenni, mint Dávid, követni az Úr hívását és vezetését, az Ő irányításában bízni, nem a magam akaratában. Újra meg újra le akarok ülni a színe elé, számbavenni mindazt, amit értem tett. Hálával és alázattal kérdezni: „Ki vagyok én, Uram, hogy eljuttattál idáig?”

Mi mindent élt meg Dávid! A füves réttől a csillogó palotáig. A sáros legelőtől, ahol juhokat terelt, a barlangokon át, ahol az életét mentve bujkált, a trónig - „idáig” eljutott élete során. Minden létező érzelmet megtapasztalt, a bizalomtól a rettegésig, a szerelemtől a gyűlöletig, a szomorúságtól az örömig. Mindazok után, amiken keresztülment, egyáltalán nem csodálkozom, hogy az Úr színe előtt ülve felteszi a kérdést: „Ki vagyok én?”

Elkápráztatta az Úr jósága és hűsége, amit megtapasztalt. A legkeményebb megpróbáltatásokon jutott túl, amit csak ember megélhet, de állhatatos maradt, s Istentől megkapta jutalmát. Bár szerintem a kapott királyság és a pompa elhalványult Isten jóságának és hűségének megtapasztalása mögött.

Tehát voltál már ilyen helyzetben? Tekereg életed útja, hol erre, hol arra, mindig változik, ám egy időre eljutsz „idáig”, ahol Isten eláraszt áldásaival. Hálás vagy, de valójában Isten jóságának és hűségének megtapasztalása kápráztat el.

Függetlenül jelen körülményeinktől, Élő Istenünkkel járva mindig számíthatunk egy helyre a kanyaron túl, ahol elcsodálkozhatunk, hogy eljutottunk „idáig”. Ez az ünneplés, a dicsőítés „helye”, a mélységes alázaté és a hálaadásé. Magam is megtapasztaltam, hogy a nehézségek, amiken átmegyünk, mindig megérik azt az élményt, amikor eljutunk „idáig”. Hálás szívvel áldjuk az Urat, és felkiáltunk: „Ki vagyok én, Uram, hogy eljuttattál idáig?”

Uram, bocsásd meg nekem, hogyha nem ülök le számbavenni mindazt a jót, amit juttattál nekem. Amit Te adsz, messze felülmúl mindent, amit a világ adhat. Segíts, hogy jusson mindez eszembe olyankor, amikor más kanyart vesz az életem, és minden ingatagnak tűnik, amikor nem a látható valóság, hanem a hit alapján élek. Fogadd el, Uram, hálaáldozatomat. Jézus nevében, Ámen.

(Forrás: Encouragement for today,,Wendy Pope, www.proverbs31.org, fordítás:http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2011_07_01_archive.html