„És felkelvén, elméne az ő atyjához.” Lk 15,20a (KG)

A tanév végén elmentünk egy texasi kirándulásra, Dallasba az érettségiző osztályunkkal. Életemben először láttam valakit bungee-jumpingolni. Több száz méter magasról indulva itt volt lehetőség az ország legmagasabb bungee-ugrására.

Néztük, ahogy egy tag felkészül az ugrásra egyetlen gumikötéllel a bokáján. Fejjel előre lebukott. Láthatóan nagy hatást tett az osztálytársaimra.

Megpróbáltam elég vagánynak látszani egy bungee-ugráshoz, de annyira azért nem, hogy ki is fizessem az árát, és a következő mondat csúszott ki a számon: „Én is megcsinálnám, de nem vagyok hajlandó 40 dollárt fizetni érte.”

Hallottam, hogy összesúgnak a hátam mögött. Majd egy osztálytársnőm elém állt, kihúzott a zsebéből egy 20 dollárost, és felém nyújtotta: „Ez segít?”

Ezt nevezem sarokba szorításnak. Valaki komolyan vette a blöffömet – mindenki füle hallatára. Mondhattam volna, hogy „20 dollárt sem vagyok hajlandó rákölteni” – de az már ciki lett volna. Így hát, igyekezve kizárni a tudatomból tériszonyomat, átvettem a húszdollárost, és beálltam a sorba.

„Nincs is olyan magasan” – biztattam magam, ahogy közeledett fentről a daru. De ahogy leért, és én ráléptem a pallóra, az idegeim pattanásig feszültek. Egyre feljebb emelkedtem, míg egyszer megállt a daru. Kiléptem, és csináltam egy szörnyű hülyeséget: lepillantottam.

Bénító félelem szállt meg, hátrafordultam, és közöltem a kezelővel: „Nem tudom megcsinálni. Képtelen vagyok!” Majd hirtelen jött egy gondolat, s megkérdeztem: „Meglökne, kérem?”

Láthatóan nem én voltam az első, aki fél leugrani, de szégyell visszaereszkedni a földre. A kezelő így válaszolt: „Nekünk tilos letaszítani innen az embereket”.

Még inkább zavarba jöttem, de tovább próbálkoztam: „Nincs valami ötlete?” „Hát, néha segít, ha valaki becsukja a szemét, és egyszerűen leesik”, mondta. „Azt bárki meg tudja csinálni”, tette hozzá.

Kiléptem a peremre, behunytam a szemem, és büszkén mondhatom – no nem bungee-ugrottam, de legalább bungee-estem.

Egy dolog mondani, hogy mit akarsz csinálni, és más dolog meg is tenni azt.

A cselekvés előtt gyakran megtorpanunk. Tudjuk, mit kéne tenni, de mikor kilépünk a peremre, nem tudunk megmozdulni.

Hármas kihívás elé állít egy ilyen helyzet. A Lukács 15-ben, a tékozló fiú történetében tanulhatunk róla. A fiatalabb fiú idő előtt kikéri apjától örökrészét, és az egészet eltékozolja. Mikor mindent elveszített, magához tért, és ekkor élte át az említett kihívást. Minden ilyen helyzetben ott van ez a hármasság:

1. Hirtelen eszmélés.

2. Kegyetlen őszinteség.

3. Azonnali cselekvés.

A Lk 15,20-ban egyetlen ige jelzi a fordulatot: És felkelvén… - mondta Jézus.

A fiú azonnal cselekedett. Felismerte, hogy ideje felkelni. És ha saját életünkben nem tudjuk így indítani a mondatot: „És felkelvén…”, akkor semmi nem fog megváltozni.

Szeretném, ha összekapcsolnánk ezt a két kifejezést a Lukács 15-ben: „magába szállt” (17. vers), „És felkelvén…” (20. vers).

A 20. nélkül nem sokat ér a 17. vers.

Megkérdezem hát tőled: Te mikor fogsz végre felkelni?

Például mikor csatlakozol egy bibliai közösséghez? Mikor mersz beszélni a munkatársaidnak a hitedről? Mikor iktatod be a 20. verset az életedbe?

Ideje felkelni.

Uram, kérlek, mutasd meg, amikor cselekednem kell, és adj erőt meg bátorságot, hogy lépni tudjak. Jézus nevében, Ámen.

forrás: Kyle Idleman: Time to Get up Encouragement for today,