Ahogy a vicc szól:

- Mikor kell megtanulnia a férfinak az udvarlást? Házasság előtt, vagy után?

- ???

- Utána, mert előtte megy magától.

A házasság nem olyan, mint a szerencsejáték, hogy megpróbálom, aztán meglátjuk, mi lesz belőle. Sokkal inkább hasonlít egy jól működő, jövedelmező vállalkozáshoz, amelyben mindenki keményen dolgozik, hogy a vállalkozás folyamatosan nyereséges legyen.

Egyetlen házasság sem szép és jó önmagától, sok nehézséget, küzdelmes tapasztalatot kell szerezni, melyek során mindig, - a legnehezebb pillanatokban is - tudni kell házastársunk mellett dönteni. Dönteni, mert amikor nem szép és jó minden, amikor felszáll a rózsaszín köd, amikor nem érzem, hogy társam szeret, viszontszeret, akkor döntésre van szükség, feltétel nélküli szeretetre. Te irányítsd a szívedet, és ne hagyd, hogy a szíved vezessen téged.

Az első néhány év egyszerű. A fiatal házasokat körülveszi még a rózsaszín köd. Aztán telik-múlik az idő, megismerik, megszokják egymást.

Rosszabb esetben nem tudnak tovább kitartani a már megismert társsal, és elválnak. Nem is tudják, mekkora kincset, mekkora lehetőséget dobnak el maguktól. Nem értik, hogy az "életben semmit nem adnak ingyen" mondás mennyire igaz a házasságra is. Ha a hegymászó a hegy lábánál megijedne, mert megbotlott egy kiálló gyökérben, soha nem érne fel a csúcsra.

Nem sokkal jobb az sem, ha teljesen megszokják egymást. Nem egymással élnek, hanem egymás mellett. Este beülnek a tévé elé (még az is lehet, hogy külön szobában, külön tévé elé) és hagyják elmúlni az értékes perceket, órákat, ahelyett, hogy csodaszép időket töltenének együtt.

A igazi megoldás az, ha életünk minden szabad percében igyekszünk megismerni társunkat. Az a pillanat soha nem fog bekövetkezni, amikor kijelenthetjük, hogy teljesen megismertük őt. Mindig lesz egy hetedik szoba, ahová még nem nyitottunk be. Olyan ez, mint egy életünk végéig tartó tanulás. Mikor összeházasodunk, talán elvégeztük már az általános iskolát társunkból. Tovább iratkozhatunk tehát a középiskolai, az egyetemi képzésre, aztán jöhetnek a doktori fokozatok.

Mindez persze nehéz egyedül. Jól jön hozzá a külső segítség. És itt most nem az anyósra és a haverkora gondolunk. Sokkal inkább barátokra, közösségekre.

Forrás:Házasok Szilvió és Tündi írásai