Amikor Szanballat és Tóbijjá, továbbá az arabok, ammóniak és asdódiak meghallották, hogy Jeruzsálem várfalainak a javítása előrehaladt, és a réseket kezdik betömni, nagy haragra indultak,  és mindnyájan egy akarattal összeesküdtek, hogy harcot indítanak Jeruzsálem ellen, és zavart keltenek benne.  De mi imádkoztunk Istenünkhöz, és őrséget állítottunk ellenük védelmül éjjel-nappal.  A júdaiak azonban ezt mondták: Megrokkant a teherhordók ereje, pedig sok a törmelék, és mi már nem tudjuk építeni a várfalat!  Ellenségeink meg ezt mondták: Meg sem tudják, észre sem veszik, egyszer csak rájuk törünk, legyilkoljuk őket, és azzal véget vetünk a munkának.  A szomszédságban lakó júdaiak is mindenhonnan eljöttek hozzánk, és tízszer is mondták nekünk: Térjetek vissza hozzánk!  Azért odaállítottam a népet a hely legalsó részére, a várfal mögé a hézagokba, odaállítottam őket nemzetségenként fegyveresen, dárdákkal és íjakkal.  Majd szemlét tartottam, és eléjük állva ezt mondtam az előkelőknek, az elöljáróknak és a nép többi részének: Ne féljetek tőlük! A nagy és félelmes ÚRra gondoljatok, és harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és otthonaitokért! 

 Ellenségeink meghallották, hogy megtudtuk tervüket, és így Isten meghiúsította azt. Mi pedig mindnyájan visszatértünk a várfalhoz, mindenki a maga munkájához.  Attól a naptól fogva legényeimnek csak a fele végezte a munkát, a másik fele dárdával, pajzzsal, íjjal és páncéllal volt fölfegyverkezve. A vezetők pedig ügyeltek Júda egész népére.  A várfal építői, a teherhordók és a rakodók egyik kezükkel a munkát végezték, a másikkal pedig a kopját tartották.  Mindegyik építőnek a derekára volt kötve a kardja, úgy építettek. A kürtös pedig mellettem volt.  Akkor ezt mondtam az előkelőknek, az elöljáróknak és a nép többi részének: A munka sok, és nagy területen folyik, és mi a várfalon elszéledve, messze vagyunk egymástól.  Ezért bárhol vagytok, ha a kürt hangját halljátok, gyűljetek ide hozzánk. Istenünk harcol értünk!  Így végeztük a munkát, miközben az emberek fele dárdával volt fölfegyverkezve, hajnalhasadástól a csillagok feljöttéig.Neh 4,1-15.

IMÁDSÁG ÉS TETT

Imádkoztunk Istenünkhöz, és őrséget állítottunk ellenük védelmül éjjel-nappal. (Neh 4,3)

Nehémiás és emberei óriási dologra vállalkoztak: Jeruzsálem régóta figyelmen kívül hagyott, rossz állapotban lévő falait akarták újra felépíteni. Lelkesen kezdtek a munkához, ahogy a Biblia írja: "teljes szívükből". A munka bosszantotta az ellenséget, meg akarták támadni a zsidókat. Isten emberei, mielőtt félni és kétségeskedni kezdtek volna, két dolgot tettek: imádkoztak és őrt állítottak. Nem csak imádkoztak, és nem csak őrt állítottak. Ezt a két tevékenységet összekötötték, s ez az, ami megragadta figyelmemet. 

Sokszor elbizonytalanodom, mert úgy érzem, Isten nem hallgatja meg imámat. Lehet, hogy én nem tettem meg a magam részét? Nagyszerű dolog azért imádkozni, hogy lefogyjak, hogy állást kapjak, vagy közelebb kerüljek Istenhez, de jogos-e ezeket elvárni, ha közben nem tornázom, nem küldöm el az önéletrajzomat a pályázatokra, vagy nem szakítok időt Istenre? 

Milyen vágy, vagy milyen kihívás foglalkoztatja ma a szívemet? Az ima mellett Isten milyen tettet vár el tőlem ebben a helyzetben? A Neh 4 arról szól, hogy Isten emberei felfedezték, az ima és a cselekvés hozza meg a várt eredményt.

Imádság: Urunk, köszönjük, hogy válaszolsz az imáinkra. Kérünk, mutasd meg, milyen életünket formáló lépéseket tudunk megtenni. Ámen.

Ha imáinkhoz tetteket is ragasztunk, akkor eljutunk valahová. 

Tori Tremaine Walker (Kentucky, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK AZT VÁRJÁK, HOGY ISTEN HELYETTÜK IS MINDENT MEGTEGYEN!