„Íme, királyod jön hozzád!”Zak.9:9

Jézus bevonul Jeruzsálembe, ahol szokatlan fogadtatásban, ünneplésben részesül.

Pálmaágak lengenek, virágok hullnak, felsőruhák kerülnek a földre s hangzik a hozsanna, most segíts meg Urunk! Szép jelenet. Jézust dicsőítő jelenet.

Érkezik egy szamárháton ülő ember, akiben egy nagy királyt vélnek látni sokan, aki majd megszabadítja népét a római igateher alól. Ehhez előlegezik meg számára a bizalmat. Mi több, nyugodtan mondhatjuk, a dicsőséget, amit majd bizonnyal később is szeretnének újra kifejezni felé: te lettél a szabadítónk.

Valami olyasmi történt, amiről mai újszövetségi igénkben, az első korinthusi levél 12. részének 26. versében Pál így ír: „..ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi”. Jézus dicsőségének örül a sokaság.

Végre eljött a Messiás, nem tudták megakadályozni, hogy hazája fővárosába is eljusson.

Falujában, ahol nevelkedett, nem értették, le akarták taszítani azért, mert magára vonatkoztatta Ézsaiás próféta szavait.

De hol van már az az idő!

Azóta hány beteget meggyógyított, halottakat támasztott fel, embertömegeket elégített meg kenyérrel s hallal, csodákat tett és csodás dolgokat tanított Isten Országáról.

Megmutatta, hogy nem az egészségesekhez jött és nem csupán az előkelők élvezhették társaságát, hanem éppen fordítva.

A betegekhez, az elesettekhez, a kitaszítottakhoz, a bűnösökhöz hajolt le és könyörült rajtuk.

Ez a Jézus bizonyosan megérdemli a dicsőítést, azzal kell bátorítani arra, hogy vezesse azt a harcot, ami Dávid fiához méltó, így  a régi dávidi dicsőséges, szabad és boldog élethez segíti majd népét. Ebben a dicsőségvágyban úszott a tömeg, ezt akarták Jézusra is áthárítani.

    A folytatást ismerjük. Ezt a dicsőséget Jézus nem kereste és nem is tett érte semmit. Virágvasárnapi bevonulásában ezért mi, mai keresztyének vagy azok, akik még nem ismerik őt, egy másik dicsőséget kell látnunk.

Azt, amit a feltámadott Krisztus mutatott meg a világnak.

Azt, amire igaz az apostoli szó, hogy akik ebben a Krisztusban hisznek, együtt részesülnek majd abban a dicsőségben, amiben már Ő van, és amit számunkra is elkészített.

Ebben a dicsőségben van a mi reménységünk, ha igénk folytatását magunkra is érvényesnek tekintjük:

„Ti pedig a Krisztus teste vagytok és egyenként annak tagjai.”

     Szomorú események sokaságát fogjuk látni ezen a héten, ha felidézzük a nagyhét eseményeit.

De ha azokra úgy emlékezünk, hogy ezek mind miérettünk mentek végbe azért, hogy egykor ne csak egy néhány órás virágvasárnapi örömünnepben legyen részünk, hanem örök mennyei dicsőségben – akkor másként fogjuk látni azokat.

E dicsőség felé haladjunk ezen a héten is, amikor végigjárjuk lélekben a keresztút állomásait, s hagyjuk el azokon mindazt a bűnt, terhet, amit oda nem vihetünk magunkkal. Ámen.

Imádkozzunk!

   Urunk Jézus! Köszönjük, hogy elkészítetted számunkra azt a dicsőséget, amit emberi szem nem látott, fül nem hallott, értelem el nem gondolt. Kereszthalálodra, feltámadásodra had emlékezzünk ezen a héten úgy, hogy amire igéd és Lelked által indítasz, azt készek legyünk elhagyni, megvallani, megcselekedni.

Segítsd életünket, hogy húsvétváró örömünk és dicsőség várásunk egészen átjárja azt s így mások számára is a te dicsőségednek hordozói, tükrözői lehessünk. Ámen.