I. (Nagy) Constantinus császár Naissusban (ez a város ma Nis néven található Szerbiában) született 272-ben, a szakadás előtti Római Birodalom vérzivataros időszakában, amikor az uralkodók pár évente váltották egymást - persze egyikük sem természetes halállal távozott. A görög katolikus és görög keleti egyházakban Szent Konstantinként tisztelik. 

Konstantin édesapja alig egy esztendeig (305-306) volt augustus (a birodalom nyugati felét irányító császári rang), amikor egy betegségben meghalt Eboracum városában (ma York néven lakják Nagy-Brittaniában).

Az ifjú Konstantin azonnal (306. július 25.) kikiáltatta magát édesapja utódjának, tehát gyakorlatilag nyugati császárnak, és ezzel a birodalom nyugati részét, Britanniát, Galliát, a germán provinciákat és Hispaniát tartotta uralma alatt. Így ő rendelkezett a birodalom egyik legnagyobb hadserege felett, ami a stratégiailag fontos rajnai határszakasz mentén állomásozott. Persze több önjelölt aspiráns is volt a címre, így Konstantin egy egészen 324-ig tartó - hatalma megszilárdításával járó - polgárháborút robbantott ki lépésével.

Ennek a polgárháborúnak volt az egyik ütközete a Milvius-hídi csata 312-ben. Ekkora már csak egy komoly ellenfele akadt, Maxentius - aki bizonyos források szerint sógora volt. Maxentius komoly túlerőben volt. Konstantinus a csata előtti éjjel látomást látott: egy kereszt jelent meg előtte az égen a következő szavakkal: "In hoc signo vinces", azaz "E jelben győzni fogsz" (vagy görögül: "tuto nika"). Kiadta a parancsot: katonái pajzsára keresztet festettek és seregei másnap (312. október 28.) megsemmisítő győzelmet arattak a nyomasztó túlerőben lévő ellenfelen.

Ezután Konstantin zászlóira vette a keresztet.

Az ütközet előtt a kereszténység üldözött vallás volt a Római Birodalom egészében. Konstantin és keleti társcsászára, Licinius 313. nyarán Milánóban kiadták az ún. milánói ediktumot, amely a világ első türelmi rendelete. Ebben biztosították a birodalom minden polgára számára a szabad vallásgyakorlást, így a keresztényeknek is.