"Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké!"

(73. zsoltár, 26.vers)

Nem vagyok egy egyszerű eset. Az igazat megvallva, állandóan sóvárgok valami után. Annak ellenére, hogy megpróbálom az élet apró örömeit hálával fogadni, sokszor elbukom. Sokszor azon kapom magam, hogy elégedettlenségemben a következő dolog után epekedem, ahelyett, hogy a jelent megragadnám. Inkább Isten áldásait keresem, ahelyett, hogy magát Istent keresném. A szíve helyett inkább a keze után vágyódom, és persze ezek után a békém meginog, az örömem pedig elhalványul. A szívem felkavarodik, és az egész napomra árnyék vetődik.

Miért van az, hogy életünkben inkább Isten ajándékait tartjuk fontosnak az Ő jelenléte helyett? Talán Istennek szüksége van arra, hogy megmondjuk Neki, miként legyen a mi Istenünk? Nem ezt csináljuk, amikor a mennyei trónteremben toporzékolunk, és kesergünk Előtte az életünkben lévő nehézségek miatt, ahelyett, hogy dicsőítenénk Őt azért az erőért, amit kegyelmesen nekünk ajándékoz, hogy átvészeljük ezeket az időszakokat? Persze, az Ige arra bátorít bennünket, hogy minden kérésünkkel a mennyei Atyánkhoz forduljunk, (Filippieknek írt levél 4:6) de életünk legnagyobb elhívása mégis az, hogy szeressük Istenünket teljes szívünkkel, lelkünkkel, testünkkel és értelmünkkel. (Máté 22:37) Milyen kiváltságosak vagyunk, hogy mindkettőt megtehetjük, a kérésünket is elé tárhatjuk, mégis arra vagyunk elhívva, hogy keressük Istent először, és úgy tekintsünk Rá mint a mi Örökségünkre.

Ászáfban sok minden kavargott, amikor megírta a 73. Zsoltárt. Nyugtalan volt az őt körülvevő gonosz emberek miatt. Azon tűnődött, hogy Isten miért nem söpri el őket a gonoszságuk miatt. Aszáf önmagára és a problémákra fókuszált. 

Aztán a kesergés helyett Istent kezdte dicsőíteni, ahogy Őelé járult. (17.vers) Szíve kezdett megnyugodni, ahogy Isten szuverenitására gondolt. A 26. versben, már a helyén volt a lelke: Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké!

Vett egy mély lélegzetet, és helyre állt benne az Isten iránti bizalom. Mennyire ismerős ez számomra! A Biblia megmutatja nekünk újra és újra, hogy amikor Istent tesszük az első helyre, amikor úgy tekintünk Rá, mint örökségünkre, akkor lehetővé válik számunkra, hogy Ő nála megpihenhessünk. Emlékezz egy régi énekünkre: Gondja van a verebecskékre is...

Kedves barátnőm, Isten soha sem ejt hibát, pontosan tudja, hogy mi történik körülöttünk és velünk. 

Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk? 

Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is? 

Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak,de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is.

Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?""Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra?Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. 

De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. 

Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja."

(Máté 6:26-34)

Ha Istennek gondja van a kis verébre és a mező virágaira, mennyivel inkább ismeri a szükségleteit és vágyait saját gyermekeinek!

Drága Uram! Szeretném, ha a mai napon valóban az örökségem lennél. Segíts, hogy bízzak tervedben, és meg tudjak nyugodni kegyelmedben, a körülményeim ellenére is. Jézus nevében, ámen

(Forrás: Gwen Smith, He is my portion, Part 1

Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013

Used with permission

www.girlfriendsingod.com)