„Soha, senki sem hallotta, fülébe nem jutott, szemével nem látta, hogy volna isten rajtad kívül, aki ilyet tenne a benne bízókért.” Ézs 64,3

Főnököm ultimátuma felvillantotta a munkanélküliség rémét. Sosem felejtem el azt a napot, mikor egy olyan feladat lebonyolítását bízta rám, ami ellentétes volt Isten Igéjével.

Ha maradok, megtagadom a hitemet. Ha távozom, próbára teszem. Elborított a félelem. Ha otthagyom az állásomat, tönkremehetek. Nincs férjem, nincs tartalékom, nincs más megélhetési forrásom.

Minden nap könyörögtem Istenhez, tegyen valamit, változtassa meg a főnöknőm szándékát. Nem történt meg.

A főnök döntött, ez engem is lépni késztetett: beadtam a felmondásom. Első lépés a munkanélküliség útján. Két hét felmondási időm volt. Az agyamban kérdéseket pörgetett a rettegés: miből fizetem ki az albérletemet? Hol találok új munkát? Meddig tart fenn a remény? Anyagi, lelki, érzelmi készleteim napról-napra fogyatkoztak. Nem tudtam túlnézni a nyers rettegésen, a helyzetem kilátástalanságán.

Isten arra indított, hogy adjam be a pályázatomat egy jótékony szervezethet, bár tudtam, hogy nincs üres helyük, és nem cserélgetik az alkalmazottaikat. Abban sem voltam biztos, alkalmas vagyok-e a munkára. Kétségbe vontam, hogy elfogadják a jelentkezésemet, halogattam.

Ha felemeltem volna a tekintetemet a kétségbeesésből, észrevehettem volna, hogy Isten dolgozik, intézkedik értem. Ahogy intézkedett Noémiért Rut Könyvében.

Emlékeztek ugye: a talajt felszántották, a magot elvetették, zöld árpát lengetett a szél, mikor Noéminak Isten közbelépésére volt szüksége. Megözvegyült két menyének így panaszkodott Noémi: „De ha azt mondanám, hogy még remélhetek, és ha még ma éjszaka férjhez mennék is és fiaim születnének, akkor is várhatnátok-e addig, amíg fölnevelem őket?” (Rut 1,12b-13a.)

A nyomor és szűkölködés réme kétségbe ejtette Noémit. Át tudod érezni a helyzetét?

Így szólt a menyeihez: „Menjetek haza, lányaim, miért is jönnétek velem?” (u.o. 11a).

Időbe telik, míg Noémi túl tud nézni pillanatnyi körülményein, és felfedezi Isten intézkedéseit, amik várják. Istennek megváltó tervei voltak, amikhez épp Rutot akarta felhasználni, Rutot, akit Noémi hazaküldött volna. Annyira eszét vette a fájdalom, a jövő fölötti aggódás, hogy képtelenségnek látta, hogy Isten gondoskodna róla. „Ne hívjatok többé Naominak (kellemesnek), nevezzetek Marának (keserűnek), mert a Mindenható keserűséggel töltött el.” (u.o. 20b.)

Talán a te helyzeted is keserű, komor. Talán a te utad is túl hosszúra nyúlik. Nyomát se látod annak, hogy Isten gondodat viseli. Nincs már energiád új munkahelyet megpályázni, nem akarsz újra csalódni, nem veszed fel a lehetséges mentőövet, amit egy ismerősöd dob feléd. Talán úgy érzed, már úgyis tönkrement a házasságod, visszamondod az előre megbeszélt időpontot a tanácsadáson. Sötétség vesz körül, begubózol, visszautasítod testvéred ebédmeghívását.

Ha kimerült vagy; ha túl nehéz a kaptató; ha kiszáradtál érzelmileg, lelkileg, anyagilag – figyelj csak:

„Így tért vissza Noémi és vele a menye, Rut, a moábita nő, aki vele jött Moáb földjéről. Éppen aratni kezdték az árpát, mire megérkeztek.” (u.o.22.)

Noémi útja hosszú volt, rögös és kimerítő. De az első lépéseket akkor tette meg, mikor földbe került a mag. És mikor megérkezett megváltása színhelyére, épp elkezdődött az aratás. Az aratás, amiben felragyog Rut szerepe, Ruté, akit vissza akart küldeni.

Aratás közben akadt meg Boáz szeme Ruton. Boáz Noémi elhunyt férjének rokona volt, övé volt a föld, ahol Rut szedni kezdte az elhullott kalászokat. Boáznak köszönhetően élete hátralévő részében mindene megvolt Rutnak éppúgy, mint Noéminek.

Jóval azelőtt, hogy letelt volna az én kéthetes felmondási időm, az Úr belenyúlt leendő munkaadóm szívébe, és elvetette ott egy új állás létrehozásának gondolatát. Hűségesen öntözte az elvetett magot, mialatt munkát kerestem. Mikorra pályázatom beérkezett, már szárba szökkent az új állás gondolata, beérett a termés, és én munkához jutottam.

Visszatekintve úgy látom, kár volt annyit gyötörnöm magam félve és aggódva, hinnem kellett volna Isten gondviselésében, bizakodva várakozhattam volna.

Láthatatlanul ugyan, de Isten munkálkodik, és közbelép, amikor eljön az idő. Ha valami miatt rettegsz, kétségbe vagy esve, biztatni szeretnélek: az Úrra nézz, ne a pillanatnyi helyzetedre. Javában tart már intézkedéseinek sorozata érted.

Uram, köszönöm hűségedet. Irányítsd, kérlek, gondolataimat, lépteimet. Vedd el, ami nem kellene, hogy hozzám tartozzék: a félelmet, a kétségeket, a kishitűséget, és adj helyettük reményt, bizakodást és örömöt. Segíts, hogy Rád figyeljek, ne a körülményekre. Köszönöm, hogy mindig intézkedsz értem,  Ámen.

(Encouragement for today, fordítás:eszmelkedesek.blogspot)