„De az Úr látta Lea megvetett voltát…” 1Móz 29,31a

Ha valaha is úgy érezted, nem vesznek észre, jelentéktelennek tartanak, bibliai nővérünk, Lea, jó hírrel szolgál: Isten mélyen a szívünkbe néz, és megérti legnagyobb szükségeinket.

Amikor senki sem lát téged, Isten igen. Amikor senki nem törődik veled, Isten igen.

Isten látta, hogy Leát nem szeretik azok, akik legjobban kellett volna, hogy szeressék: a férje: Jákób, testvére: Rákhel, apja: Lábán. Nagyon is jól ismerjük néhányan, milyen érzés, mikor a család utasít el.

Ott és akkor, abban a világban, a nőt az tette értékessé családja és háza népe előtt, ha fiút szült urának. Isten ezért így gyógyította Lea szomorúságát, a legkedvesebb ajándékkal: „megnyitotta az ő méhét, Ráhel ellenben meddő maradt” (1Móz 29,31b).

Nem volt Isten kegyetlen Ráhelhez, de számára a gyermekáldás ideje még nem jött el. Előbb a megvetett Leát áldotta meg, tudva, hogy az asszony Őt fogja dicsőíteni érte.

Ez így is történt. Lea megszülte fiát, és a Rúben nevet adta neki, ami szó szerint azt jelenti: „Nézd, fiú!” – mert „meglátta az Úr nyomorúságomat” (1Móz 29,32b). Aztán, mint bármelyik nő egy boldogtalan házasságban, reménykedni kezd, hogy a gyermek születésétől a dolgok jóra fordulnak: „most már szeretni fog a férjem” (1Móz 29,32b).

Gyorsan továbbolvasunk, remélve, hogy így is lesz: „És Jákób odafordult Leához, mondván: Drágám! Szerelmem!”

Hát nem ez következik. Igazából az egész szakaszban nem találunk semmi reakciót Jákóbtól. Egyetlen egy kis szót sem.

Sok-sok évszázaddal később is érezzük, hogyan hanyatlik Lea reménykedése. Isten újabb fiúgyermekkel gyógyítja összetört szívét. Lea ki is mondja: „Bizony, meghallotta az Úr, hogy milyen megvetett vagyok, azért adta nekem ezt is” (1Móz 29,33). Lea újból Istennek – és nem Jákóbnak – tulajdonítja, hogy fiúval áldotta meg, el is nevezi gyermekét Simeonnak, ami azt jelenti: „meghallgatás”.

Isten egyértelműen meghallgatta. És Lea egyértelműen imádkozott. Nagyszerű példa arra, hogyan kezeljük a csalódásokat. Kiborulás, hiszti helyett imádkozzunk és várjunk.

Isten lát. Isten hall. És időzítése mindig tökéletes.

Isten harmadik fiúgyermekkel is válaszolt Lea könyörgéseire, és ő újult reménységgel fordult férje szeretete felé: „Most már ragaszkodni fog hozzám a férjem, mert három fiút szültem neki” (1Móz 29,34). Lévinek nevezte el a kisbabát a héber „ragaszkodni” jelentésű szóból. Bár házasságuk során testileg ragaszkodott hozzá Jákób, Lea ennél többre vágyott: a szeretetére. És ezt továbbra sem kapta meg Jákóbtól.

Mikor Isten újból megáldotta Lea méhét, az asszony szívében valami történt. Az előző három alkalommal egy gyenge ember felé fordult szeretetért. Negyedszerre viszont az erős Istenhez fordul, és így szól: „Most már hálát adok az Úrnak” (1Móz 29,35). Milyen bölcs ez az asszony!

Mikor Lea Júdának nevezte el negyedik fiát, ami a héber „dicsőít” szóval cseng egybe, szinte halljuk, ahogy örömmel felkiált: „Áldom az Urat, ameddig élek, dicsőítem Istent, ameddig vagyok!” (Zsolt 146,2).

Azoknak, akik sóvárgunk a szeretetre, és újra meg újra csalódunk, Lea megmutatja az utat a megelégedés felé:

- Áldd az Urat azért, amid van, ahelyett, hogy hibáztatnád azért, amid nincs.

- Fogadd el a hatalmas igazságot, hogy elég neked az Ő bőséges szeretete.

Talán sajnáljuk, hogy Lea története nem a hagyományos happy enddel végződik – boldog házasságban élt szerető férjével -, de valójában a történet vége a legnagyobb győzelem: „Hiszen köztudomású, hogy Urunk Júda törzséből származott” (Zsid 7,14a). Most ezt képzeld el! A megvetett Lea ott van Jézus családfáján. Az asszony, akit látott, meghallgatott, megáldott és szeretett Isten.

Uram, Lea példája alázatra késztet. Segíts megnyugodnom szerető gondoskodásodban, és ne másoktól követeljek szeretetet. Adj erőt, hogy áldani tudjalak legsötétebb óráimban is, és ezzel dicsőségedet szolgáljam. Jézus nevében, Ámen.(Liz Curtis Higgs)