Nagyon sokáig, évtizedekig abban a tudatban voltam, hogy csak diplomás emberek alkalmasak arra, hogy Isten Igéjét hirdessék. Amikor újjászülettem, még akkor is az volt az elképzelésem, hogy a pulpitus mögött kizárólag tanult, művelt emberek hirdetik az Evangéliumot.
Egészen addig, míg kezdtem megismerni Isten Igéjét és rádöbbentem, hogy Istennek nem a végzettségünk a fontos. Nem teszek említést mindenkiről, csak egy-két személyt emelnék ki, akiket Isten kiválasztott. Ott volt pl Dávid. Róla tudjuk, hogy egy egyszerűpásztor volt. És az Úr királlyá kente fel. A világban elképzelhetetlen lenne az, hogy valaki minden képzettség nélkül miniszter legyen, vagy akár csoportvezető. Isten másként tekint ránk.
Péter, András, Jakab és János egyszerűhalász emberek voltak. Lukács orvos volt. … Láthatjuk, hogy Istennél nem számított és ma sem számít, hogy kinek milyen végzettsége van.
Jézus azt mondja: „Menjetek és hirdessétek az evangéliumot…!” (Mt. 28.19)
Ezt éppen úgy mondja a 8.-os gyereknek , a takarítónőnek, a segédmunkásnak,az orvosnak, igazgatónak…is. Mindenkinek erre elhívása van. Dicsőség az Úrnak, volt lehetőségem már olyan drága testvértől is az Evangéliumot hallani, aki még olvasni sem tudott. Hallgatta a tanításokat és a család egyik tagja felolvasott a Bibliából. Ez a drága testvér örömmel mondta el, amit hallott.
Én nagyon jól emlékszem arra az időre, amikor Istentiszteleten az Úr azt mondta a pásztoron keresztül, menjetek és hirdessétek az Evangéliumot.
Én?? Hogy hirdessem én? Mit mondjak? Aztán rá pár napra otthon az erkélyen álltam és szólt az Úr!!
Hirdesd az Evangéliumot. Csak álltam és gondolkodtam, huzakodtam ettől. Kisidő múlva felöltöztem és lementem a város legforgalmasabb terére és leültem egy padra. Azt mondtam magamban az Úrnak. Uram, ha te tényleg azt akarod, hogy én hirdessem az Igét, akkor Te ide küldesz mellém valakit. Még csak nem is az volt bennem, hogy én menjek oda valakihez, hanem ha az Úr azt akarja, akkor küldjön Ő oda valakit. Nem tudom mennyi idő telt el pontosan, de elég sokáig üldögéltem ott egy magam. Már kezdtem örülni, hogy nem jön oda senki és mégsem kell nekem Evangéliumot hirdetni, mivel teljesen alkalmatlannak tartottam magam erre a feladatra. Azon gondolkodtam épp, hogy elindulok haza. Nem küldött az Úr senkit, így hát nem kell hirdetnem. Ekkor mellém ült egy idős néni. Nem is tudom elmondani mit éreztem. Azt sem tudtam, hogy kezdjek elbeszélni az Úrról. Nagyon jó lehetőség volt az időjárás. Mint általában a beszélgetések ezzel indulnak. Beszélgettünk az időjárásról, aztán a néni elmondta a fél életét. A kis bevezető után jött az Úr az Ő kegyelmével. Valóban igaz az, hogy nem mi vagyunk, akik szólunk, hanem a Szent Szellem szól rajtunk keresztül.
Amikor az Úr elkezdett rajtam keresztülszólni, akkor már szinte nem is akartam abbahagyni.
Nagyon boldog voltam, hogy engem is használt az Úr. Persze ma már nem okoz ilyen gondot az, hogy beszéljek az Úrról és így visszatekintve megmosolygom magam.
Hálát adok az Úrnak, hogy békességet adott abban, nem kell ahhoz diploma, hogy szolgáljuk Őt.
Hirdetem az Ő beszédét, szeretetét itt az interneten az írásokkal még akkor is, ha az írásaimban helyesírási hibák is akadnak és a fogalmazás sem egészen kiváló.
Ezzel a bizonysággal csak bátorítalak drága testvérem ha esetleg az tart vissza az Ige hirdetésétől,mert úgy gondolod, hogy te alkalmatlan vagy,mert nem rendelkezel érettségivel, diplomával, hogy az Úr nem a diploma szerint hívott el és választott ki magának bennünket. Ő egyedül a szívünket nézi. Nem a világ bölcsessége számít, hanem az Úré. Ő ad bölcsességet és Ő tett alkalmassá bennünket, hogy szolgáljuk Őt.
Ámen
Kommentáld!