„Eljutott egy helyre és ott maradt éjszakára, mert a nap már leszállt. Fogott egy követ azon a helyen, feje alá tette támasznak és lefeküdt azon a helyen aludni.”

Ter 28,11

Hitetlenkedve hallgattam, ahogy az orvosom ismertette az ultrahang eredményét. „Egy nagy cisztája van csápokkal, mely felemésztette a bal petefészket.” Majd folytatta: „Sürgősen ki kell tűznünk a műtét időpontját. Szakvéleményem szerint 70% esély van rá, hogy petefészekrákja van.”

A testemből minden erő kiment, de a gondolataim vad száguldásba fogtak. Mit jelent ez a hír nekem és a családomnak? Hogy fogjuk végigcsinálni?

Nagyon magányosnak és tehetetlennek éreztem magam. Jó megoldás nem volt. Csak rosszat választhattam.

Voltál már ilyen helyzetben? Talán épp most vagy benne. Nehéz, magányos, fájdalmas hely ez. Jól ismerem. Benne voltam, mikor első férjem meghalt, mikor anyagilag tönkrementünk, mikor az egészségem megromlott.

A műtétre várakozás idején Jákob történetében találtam vigasztalást.

A Teremtés Könyvében van ez a részlet, mikor Jákob nagyon nehéz helyzetbe került. Elorozta bátyja, Ézsau örökségét, és ezzel felkeltette haragját maga ellen. Ézsau bosszút akart állni, Jákobnak menekülnie kellett a szülői házból.

Egy teljes napi vándorlás után „Eljutott egy helyre és ott maradt éjszakára, mert a nap már leszállt. Fogott egy követ azon a helyen, feje alá tette támasznak és lefeküdt azon a helyen aludni” (Ter 28,11).

Kérdem én, hogyan volt képes Jákob lehajtani a fejét egy kőre, és elaludni, miután mindenétől megfosztották, és az életben maradásért menekült. Kívül került komfortzónáján. Kemény, hideg helyen tartózkodott otthoni meleg, kényelmes ágya helyett.

Mikor szembesültem a rák lehetőségével, első éjjel végighánykolódtam az éjszakát. képtelen voltam rá, hogy gondjaimat lehajtsam egy puha párnára, és elaludjam, mint Jákob. Ő bezzeg fogott egy követ, a feje alá rakta, és már aludt is. Hogyan lehetséges ez? Hogy alhatott Jákob, hacsak nem helyezte biztonságát alkalmasabb helyre, mint amilyen saját menekülési képessége az üldözői elől?

Jákob tudhatott egy másik Kőről, olyanról, ami szilárdabb annál a szikladarabnál, amit a feje alá tett. Hogy tudta volna fejét és félelmeit nyugodtan ráhelyezni a kőre, ha az nem a Kőszikla Isten lett volna, akiről a zsoltáros ír:

„Az ÚR az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat, pajzsom, hatalmas szabadítóm, fellegváram!” (Zsolt 18,3)

Milyen csodálatos igazság: Isten a mi Kősziklánk!

Amikor két rossz között ingadozunk, nekitámaszkodhatunk!

Miután elolvastam Jákob történetét, elhatároztam, hogy másként fogom szemlélni a helyzetet. Elképzeltem magam, ahogy megpihenek Krisztuson, a Kősziklán, és minden gondomat ráhelyezem.

A műtét napján nyugodt voltam. Fel is tűnt a nővéreknek. A Kősziklámon pihentem.

Jó hírre ébredtem az altatásból: a ciszta jóindulatú volt! Hálás vagyok, hogy jól alakult. De ha nem így történik, akkor is békességet találtam volna Kősziklámon nyugodva.

Kedves barátnőm, őszintén remélem, hogy ha nehéz helyzetbe kerülsz, meg tudod úgy élni, hogy Krisztus, a Kőszikla a támaszod. Hajtsd Rá a fejedet, és aludj nyugodtan.

Uram, köszönöm, hogy Te vagy a Kősziklám, a pajzsom, a menedékem, ha baj van.  Ámen.