„Ne félj, mert én veled vagyok! Ne tekintgess semerre, mert én vagyok a te Istened! Megerősítelek és megsegítelek, s támogatlak téged szabadító jobbommal.” 

Ézs 41:10

Nagyon kevés időm volt már, de elfogyott az arckrémem, s úgy gondoltam, hogy a szokásos kis illatszerbolt helyett majd beugrom az útba eső áruházba, s ott fogom megvenni. Így még időben odaérek a barátnőm szokásos karácsonyi összejövetelére. Ahogy elindultam, Isten a szívembe súgta: Ne az áruházba menj, hanem a megszokott illatszerboltba.

De Uram, szálltam vitába, az összejövetelre kell mennem, késésben vagyok, s az áruház útba esik. Nem jó az, amit kérsz. Ha kitérőt teszek, elkések az összejövetelről, s tudod, mennyire szeretek pontos lenni!

Végül kényszeredetten bár, de engedtem a késztetésnek, és betértem az illatszerboltba pár sarokra a házunktól.

Ismertem a boltvezető fiatalasszonyt. Kedves volt, gyors és szolgálatkész a vásárlóival. Jól van, Uram, talán nem fogok sokat késni.

Beléptem az üzletbe, a nő kedvesen köszönt, s megkérdezte, miben segíthetne. Megmondtam, mit kérek, s hozzátettem, hogy sietnem kell, nehogy elkéssek egy karácsonyi összejövetelről. Hamar megtalálta a keresett terméket, s odajött a pulthoz, hogy beüsse a pénztárgépbe.

Hát ez könnyebben ment, mint gondoltam, mondtam magamnak, mikor átvettem a csomagot. És akkor … kiderült, hogy miért kellett letérnem az útról.

„Tudom, hogy nagyon siet, de csak egy percig maradjon még” – kért a fiatalasszony. „Szeretném megkérni, hogy imádkozzon értem és a házasságunkért úton az összejövetelre. Félek, hogy már nem menthető meg a házasságunk.”

Éreztem, hogy az Úr bólint: „Ezért akartam, hogy megszakítsd az utadat.”

Letettem a csomagot a pultra, megfogtuk egymás kezét, és imádkoztunk. A Lélek irányította a szavaimat, s a fiatalasszony zokogni kezdett, a könnyei rácsöppentek a kezünkre. Mikor kimondtam az Ámen-t, szorosan átölelt, és így szólt: „Másokat is kértem, hogy imádkozzanak értem, de maga volt az egyetlen, aki itt maradt, hogy együtt imádkozzunk. Köszönöm. Már kezdtem elveszíteni a reményt, hogy valaki is válaszol a kérésemre. Az igazat megvallva, már abban sem hittem, hogy Isten meghallotta a segélykérésemet.”

Felidéztem neki a 145. zsoltár 18-19 versét: „Közel van az Úr mindazokhoz, akik segítségül hívják, akik segítségül hívják őt igazságban. Teljesíti akaratát azoknak, akik őt félik, meghallgatja könyörgésüket, és megszabadítja őket.”

Megköszönte, hogy időt szakítottam rá, ígérte, hogy előveszi a Bibliáját, hogy erőt, és bátorságot merítsen Isten igéjéből. A bolt kezdett megtelni vásárlókkal. Még egy ölelés, megadtuk egymásnak a telefonszámunkat, és elindultam az összejövetelre.

Azóta többször beszélgettünk és imádkoztunk együtt, s azt tervezzük, hogy folytatjuk az új évben is. Minden alkalom, amikor együtt vagyunk, emlékeztet arra, hogy ha hallgatok az Úr indításaira, átélhetem jelenlétének örömét.

Isten késleltetése megtanított arra, hogy az Ő dicsőségéért használni mások életében, sokkal többet ér, mint az, ha pontosan érkezünk egy találkozóra.

Uram, köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy fel akarsz használni céljaidra és dicsőségedre. Taníts hallgatni hívó szavadra tétovázás nélkül. Ámen.