„…én irántam legyen az Úr kegyelmes, hogy ki ne nyújtsam kezemet az Úr felkentje ellen! Nos hát vedd a dárdát, mely a feje mellett van meg a vizeskorsót, s menjünk.” 

1 Sám 26:11

Kiváló alkalom lett volna, nem is egyszer, hanem kétszer, ám Dávid kivárt. Kétszer szembesült a kísértő lehetőséggel. Ölje meg a fegyvertelen, sebezhető királyt, vagy várjon Isten időzítésére? Dávid a várakozást választotta, bár úgy tűnhetett, hogy ez a „B terv” része.

Dávid évekig várt attól kezdve, hogy felkenték Izrael királyává, addig míg hivatalosan viselhette a címet. Ezek az évek a juhok között teltek a legelőn, majd a palotában az uralkodó zenészeként, és a barlangokban a dühöngő Saul elől menekülve. A Zsoltárok igazolják, hogy Dávid mégsem vesztette el a reményt. Ahelyett, hogy kétségbe esett volna, hogy az „A terv” ideje sohasem jön el, Dávid kijelentette: „Én azonban olyan vagyok, mint a termékeny olajfa Isten házában, bízom Isten irgalmában, mindörökkön örökké. Áldalak téged mindörökké, hogy így cselekszel, remélek nevedben, mert jó vagy szentjeid színe előtt” (Zsolt 52:10-11).

Hitte, hogy Isten számára nincs hiábavaló perc, hiábavaló esemény, hiábavaló megpróbáltatás. Állhatatosan bízott benne, minden történés hozzájárul Isten évekkel ezelőtt tett ígéretének beteljesüléséhez. Erősen kapaszkodott a reménységbe, hogy majdan király lesz, anélkül, hogy az ügyek irányítását a saját kezébe vette volna.

És az a nap végül elérkezett. Elsiratta Sault és Jonatánt, s megkérdezte Istent. Követte az útmutatást, és királlyá nyilvánította magát. Dávid készen állt arra, hogy Isten tökéletes tervébe lépjen Isten tökéletes időzítésével. Nem nézett vissza többé a legelőkre, a barlangokra, előre haladt sorsa útján mindazzal a tapasztalattal és bölcsességgel, amivel Isten ellátta az idevezető lépések során.

Nekem is hasonlóképpen döntenem kellett: várjak, míg Isten ígérete az Ő idejében teljesül, vagy tegyek valamit, hogy megtörténjék az én erőmből? Mialatt várok, hogy beléphessek abba teljességbe, amire hiszem, hogy Ő hívott, bízom-e Benne, hogy minden lépés, ami oda vezet, az én javamat és az Ő dicsőségét szolgálja? És amikor eljön az ideje, hogy a teljesült ígéretek földjére lépjek, előre haladok-e az izgalmas, új hely felé, vagy visszafordulok, s inkább azt választom, ami ismert és biztonságosnak látszik?

Ezek a döntések foglalkoztattak ebben az évben. Több mint egy éve meghallottam Isten halk hívását és ígéretét a szívemben. Visszafelé tekintve azt láttam, hogy a tanulmányaim, korábbi munkám és tapasztalataim gátolni akarják ezt az álmot. Néha úgy tűnt, az a hely a „B tervhez” tartozik, pedig ez sosincs így. Az engedelmesség minden lépése az új hely felé irányított.

Februárban döntenem kellett: maradok a régi állásomban, vagy kilépek valami új felé. Amit eddig dolgoztam, arra is hívást kaptam annak idején, de most azt mondta Isten: „Nem”. Ráébresztett, hogyha az eddigi állásomat választom, a „B terv” mellett döntök, és ez engedetlenséget jelent. Isten mindig az „A tervre” hívj a gyermekeit. Lehet, hogy kényelmetlenség, várakozás, megpróbáltatások vannak az úton, de az engedelmesség mindig az „A terv”, és áldás azt kíséri!

Istenem, segíts, hogy mindig az „A terv” szerint éljek, ha nehézséggel jár is. Olyan döntéseket akarok hozni, ami a Te tökéletes időzítésed szerint történik, s amelyekben Veled járhatok, ahelyett, hogy egyszerűen ott maradnék, ami biztonságosnak tűnik. Ámen.