hitvilág  2012.01.12 | 23:07 Napi három perc – Vallásszabadság

A vallásszabadság, ami alatt azt értjük, hogy a különböző hitfelfogások követői nem ölik meg egymást, sőt a többségben levők kísérletet sem tesznek arra, hogy a tőlük eltérő meggyőződésűeket szabályokkal és különböző társadalmi furfangokkal sarokba szorítsák, nagyban hasonlít egy elhanyagolt, megroskadt fahídhoz. Hídnak híd, mert ha nagyon ügyel az ember, még át is mehet rajta. Ám ha nem ügyel, kitörheti a lábát, beleeshet a patakba, vagy éppen lefejelheti az egyetlen szeg tartotta karfát.

A megroskadt fahídban az a szép, hogy minden egyes megmaradt darabja emlékeztet a valamikori egész műre. Emlékeztet arra, hogy emberek milliói képesek voltak gyűlölet nélkül megvallani különböző hitüket, továbbmenve bele tudtak törődni abba, hogy sem vallásuk, sem hitük, sem egyházuk nem az egyedüli üdvözítő út. Mindannyian megtartó deszkái a hídnak, a földi emberi életnek. Időről időre rájövünk arra, hogy Istennek, a Teremtőnek az erőszak nem tetszik. Az élet ereje a szeretet, így gyűlölettel és pusztítással lehet ugyan egy ideig próbálkozni, de életet nyerni nem lehet.

A megroskadt híd beszakadt deszkái, kidőlt karfái azokra a vakhitűekre, inkvizítorokra és báránybőrbe bújtatott farkasokra emlékeztetnek, akik nyíltan és gátlástalanul, avagy sunyin és képmutatóan osztogatták a máglyát, a börtönt, a kínzókamrát és a reverzálist boldognak és boldogtalannak. Emlékezünk különböző politikai hatalmakra, akik felkaroltak egy-egy prófétát, és tanait örökérvényűnek és mindekire vonatkoztatva kötelezőnek rendelték el. Emlékezünk a fásult lelkű papokra, akik örömmel tapsoltak a karhatalom villogó fegyreinek: jaj, de jó, a király helyettünk elvégzi a hitterjesztést!

A vallásszabadság, ami alatt azt értjük, hogy az egyén feltérképezi azt a vallásos hagyományt, amibe beleszületett, összehasonlítja saját vallásos tudásával és tapasztalatával, majd hozzáfog a reformációhoz, az ébredéshez, a visszatéréshez, nagyban hasonlít egy kinőtt esőkabáthoz. Az ember a kinőtt esőkabátot csak időszakonként veszi elé, keveset használja. Megteszi úgy, ahogy van. Arra elég, amire használni akarjuk.

Az egyéni vallásszabadság akkor élne, ha készek lennénk mindig arra, hogy hitünket felülvizsgáljuk. Ha rá tudnánk venni magunkat arra, hogy tetteinket szembeállítsuk beszédünkkel és hitünkkel, elveinket belebújtassuk a hitből táplálkozó erkölcs formáiba.

Mit kezdhetünk egy roskadt híddal és egy kinőtt esőkabáttal?

1568 januárjában egy fejedelem, néhány pap, néhány nemes és néhány polgár úgy döntött, hogy Isten pártjára áll, és megvédi az életet. Az országgyűlés bízott a nép értelmében és erkölcsében, ezért rá merte bízni a hitet, a lelkiismeret szabadságát.

Mit hiszel? És miért? Szabad-e a lelked? Szereted-e az erkölcsöt? Kész vagy-e a szeretetet választani a gyűlölet helyett? Tudod-e nem bántani azokat, akik létedet is megkérdőjelezik?

1568 kötelez arra, hogy a fenti kérdéseket ma megválaszoljuk.

Székely Kinga Réka