„Tekintsetek föl a magasba,és nézzétek: ki teremtette az ott levőket? Előhívja seregüket szám szerint, néven szólítja mindnyájukat.” Ézs 40,26

Ha azt mondja valaki, találok valami szépet a kertem gyomjai közt, nem hittem volna. Mégis ez történt egyik tavaszi reggel Seattle-ben lévő otthonomban.

Harmadik gyermekemmel való terhességem első időszakában voltam, annak minden kimerítő tünetével, elhívtam egy kedves, korosodó úriembert, hogy tisztítsa meg a kertemet a már-már uralomra jutó gazoktól. A délelőtt folyamán Randy, méretes szalmakalapjával, benyitott, és kérte, menjek vele, mert szeretne mutatni valamit.

„Nézze”, mutatott egy gazcsomóra.

„Mi ez?”

„Erdei ibolyák”, válaszolta.

Elkápráztatott a finom, halványlila kicsi virágok szépsége a szív alakú, sötétzöld levelek hátterével. „Vadvirágok” – folytatta Randy. „A legváratlanabb helyeken bukkannak fel. Van, aki nem törődik velük, pedig szépek.” Rám nézett. „Meghagyhatom őket?”

Csodálatos volt a formás kis lila virágok csoportja a sok gyomnövény között. Megérintett. Hetek óta hányingerrel kezdtem a napot. Nyakig benne voltam az új regényem lektorálásában, miközben két féktelen lurkóra próbáltam vigyázni, s igyekeztem lépést tartani napi munkámmal egy magazinkiadónál. Az élet olyan volt, mint egy állandó maraton – és én már alig bírtam levegővel.

Ahogy ott álltam a kertben aznap reggel, rájöttem, hogy olyannyira csak a futásra koncentráltam, hogy elfelejtettem megállni, és beleszippantani a rózsák illatába – vagy felfedezni a gyomok között az ibolyát. Isten akar figyelmeztetni? Egy ilyen apró, finom kis valami, mint az ibolya, ami váratlanul és hívatlanul előbújik a kertemben, hordozhat valami fontos üzenetet számomra?

Lúdbőrös lett a karom a gondolatra. „Igen” – mondtam. „Kérem, hagyja ott őket!”

Aznap délután, nyitott szemmel Isten teremtett világára, észrevettem, hogy az út mentén is egész ibolyaszőnyeg virít. Talán már elmentem mellettük anélkül, hogy észrevettem volna őket. Mi van még, ami mellett vakon elmentem?

Míg tovább dolgoztam a regényemen, az ibolyák nem hagytak nyugodni. Éreztem, hogy a történetnek szüksége van ezekre az apró, mégis szembetűnő virágszirmokra. Lassacskán a megváltás, a megbocsátás, a kiengesztelődés kulcsszimbólumává váltak a regényemben.

A gyomok gyakran elvonják figyelmünket a szépség és öröm jelenségeiről az életünkben. Gondjaink és tennivalóink eltakarják szemünk elől a csillagok seregét és Azt, aki teremtette őket. Az ibolyák most arra figyelmeztetnek, hogy álljak meg a rohanásban, ne csak a következő feladatra koncentráljak, hanem próbáljak egyszerűen jelen lenni. Arra figyelmeztetnek, hogy keressem Istent a teremtett világban.

A természet különböző elemeit, a vadvirágoktól a madarakig, a Biblia gyakran felhasználja mélyebb mondanivaló közvetítéséhez. A Mt 6, 28-at például mindenki ismeri: „Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak….”

Isten kincsekkel szórta tele az életünket – ajándékokkal, amik csak arra várnak, hogy felfedezzük őket. Miket nem vettünk még észre, mit nem láttunk meg a nagy rohanásban?

Kérlek, nézz ma körül Isten teremtett világában, a ragyogó csillagoktól a szitakötő szárnyának kékes vibrálásáig. Emeld föl a tekinteted, és fogadd be a csillagok seregének látványát. Előfordul, hogy Isten jelentéktelennek látszó dolgokkal mély értelmű üzenetet küld nekünk.

Uram, köszönöm Neked teremtett világod szépségét. Segíts, nyisd meg a szemem, add, hogy jelen legyek, és meghalljam hangodat az apró, látszólag jelentéktelen pillanatokban. Azért imádkozom, hogy sose legyek annyira elfoglalt, hogy ne vegyem észre a szép és jelentésteli dolgokat, amiket az utamra helyezel, hogy vezessenek, és örömöt ébresszenek a szívemben.  Ámen.

/Sarah Jio, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu/