Jézus megkérdezte: "Hova helyeztétek őt?" Azt felelték: "Uram, jöjj és lásd meg!" Jézus könnyekre fakadt. (Jn 11,34-35)
A munkám miatt otthonról a városba költöztem, ami kétórás kocsiút volt a szüleim lakhelyétől. Háromhavonta látogattam meg őket, de telefonon folyamatosan kapcsolatban voltunk.
Új otthonomban aludtam, amikor hajnali háromkor az édesapám hívott telefonon. Hangja rekedt volt, és reszkető, ahogy elmondta, hogy az édesanyám meghalt.
Hogyan? - kiáltottam.
Múlt héten beszéltem vele, beszámoltunk egymásnak az újdonságokról, nevettünk, és jót beszélgettünk.
Hogyan mehetett el anélkül, hogy esélyem lett volna elbúcsúzni tőle, vagy megmondani, hogy szeretem? Váratlanul ért a hír, el sem tudtam hinni.
Az egész helyzet valótlannak tűnt.
De a családom, és barátaim körülvettek engem. Könnyek között vigasztaltuk egymást.
Jézus megmutatta, hogy a fájdalom természetes.
A Biblia beszámol arról, hogy Jézus sírt, amikor barátja, Lázár meghalt.
Édesanyám nem támadt fel, ahogy Lázár, de Krisztusnak átadta életét, s tudom, hogy a feltámadáskor ő is új életet kap.
Imádság: Istenünk, hálát adunk neked, hogy velünk vagy a veszteségek idején. Segíts, hogy megérezzük jelenlétedet, és vigasztalásodat minden körülmények között. Ámen.
Krisztus megérti bánatunkat, és osztozik abban.
Marlene Brooker (Essex, Anglia)
IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK SZERETTÜKET MOST VESZÍTETTÉK EL!
Kommentáld!