„Egy fiatal nő azt mondta édesanyjának, hogy annyira nehéz elviselnie fájdalmait, hogy nem kíván tovább élni. Belefáradt a küzdelembe és a kínlódása. Mihelyt megoldódott az egyik probléma, rögtön egy újabbal kellett szembenéznie. Az anya behívta leányát a konyhába, és három edényt vízzel töltött meg. Az elsőbe répákat tett, a másodikba tojásokat, a harmadikba pedig kávészemeket. Kis várakozás után felforralta az edények tartalmát anélkül, hogy egy szót szólt volna. 

Körülbelül húsz perc múlva lekapcsolta a tüzet az anya. Kiszedte a répákat az edényből, és egy tálba helyezte el. Ugyanezt tette a tojásokkal is, majd leszűrte a kávét egy csészébe. Lányához fordulva ezt kérdezte: „Mondd meg, mit látsz?” „Répákat, tojásokat és kávét” hangzott a válasz. Az anya közelebb hozta lányát, és azt kérte, hogy tapintsa meg a répákat. Megtette, és észrevette, hogy megpuhultak. Majd azt kérte az anya, hogy vegyen egy tojást és törje meg. A héj eltávolítása után látható volt a keményre főtt tojás. Végül azt kérte a lánytól, hogy igyon egy kortyot a kávéból. Elmosolyodott, miközben beleszippantott a nagyszerű aromába, és megkérdezte: „Mit akarsz ezekkel mondani?” 

Az édesanya elmagyarázta, hogy mindegyik tárgy ugyanolyan kínzásnak volt kitéve – a forró vízben kellett lennie – viszont mindegyik eltérő módon reagált a helyzetre. A répa erős és kemény volt, mielőtt a víz forrni kezdett, viszont a folyamat közben megpuhult, „gyönge lett.” A tojás először törékeny volt. Vékony, külső héja védte meg a belső, folyékony tartalmat, ami a forrás közben megkeményedett. A kávészemek egyedi módon viselkedtek. Ezek megváltoztatták a forrásban lévő vizet. 

„Te melyik vagy?” kérdezte az anya lányától. „Amikor támadás, fájdalom kopogtat az ajtódon, hogy reagálsz? Répa módjára, tojásként, vagy úgy, mint a kávészemek?” 

Hosszan, őszintén elgondolkoztam erről, és megkérdeztem magamat: „Répa vagyok, ami keménynek tűnik, de megpuhul és elveszíti tartását, amikor támadás, fájdalom éri? A tojásra hasonlítok, mely puha szívvel indul, de a tűz hatására megkeményedik? Vagy olyan vagyok, mint a kávészemek, melyekből kedvez íz és illat szabadul fel ugyanabban a fájdalmat okozó körülményben?” 

Te hogy jellemeznéd magadat? A répára, a tojásra vagy a kávészemekre hasonlítasz? 

C.H. Spurgeon írta, hogy szenvedésünk nem ronthatja el magasztalásunk dallamát, csupán életünk énekének – „Istené legyen a dicsőség” – basszus szólamát adja.” 

Kedves olvasó, kész vagy meghajtani fájdalmadat Isten előtt? Kéred az Urat, hogy tegyen téged kávészemekhez hasonlóvá?”

(Forrás: Linda Dillow: Elégítsd meg szomjas lelkemet!, 198-199. oldal,