„Hallottátok a parancsot: Szemet szemért és fogat fogért.” 

Mt 5,38

Pár évvel ezelőtt ha megkérdezitek, tartom-e a szemet-szemért elvet, tiltakoztam volna. Pedig valójában így éreztem. Egy-egy sebesülés után nem hagytam, hogy Isten meggyógyítsa a szívemet. Mindig vártam még valamit.

Vártam a bocsánatkérést, ha valaki rosszat tett.

Vártam, hogy megváltozzon az illető, mielőtt döntöttem volna.

Vártam, hogy elismerjék, nem azt érdemeltem, ahogy velem bántak.

A főiskola első évében csak magamra számíthattam. Kaptam egy kis ösztöndíjat, ami ráment a tandíjra. Kétféle munkám volt. Egyik hétköznap esténként, másik hétvégenként. Ezekből fizettem a szállást és az étkezést.

Idegesített, hogy másoknak milyen könnyű. Nem mindenkinek számított, mennyibe kerülnek a jegyzetek. Szüleik feltankolták a kocsijukat, pénzt utaltak a számlájukra.

Mekkora igazságtalanság! Én meg alig vonszolom magam hétfőn reggelenként két átdolgozott éjszaka után, aggódva, hogy összejön-e annyi, hogy mindent kifizessek.

Hagytam, hogy halmozódjon bennem a neheztelés.

Rárakódott mindarra, amit még gyermekkoromból hoztam magammal.

És miután lediplomáztam, majd férjhez mentem, vittem magammal tovább az egyre magasodó nehezteléshegyet. Nem akartam érezni, ezért inkább elnyomtam magamban. Imádkoztam. Elhatároztam, hogy saját gyermekeimet másként nevelem. De ha valami nem sikerült, mindig hátra mutogattam.

Ha ők akkor nem úgy viselkednek…

Ha kevesebb nehézség ér…

Így festett az én szemet-szemért alkurendszerem.

Éreztem, hogy Isten arra indít, engedjem el ezt a sok tartozást, mégis képtelen voltam rá. Majd, ha minden számla kiegyenlítődik, akkor igen, kész vagyok továbblépni. Ez a hozzáállás viszont azzal járt, hogy nem tudtam elengedni a dühöt, a fájdalmat, a bizonytalanságérzést sem. És nem jutottam előre a gyógyulás útján.

Mai alapigénkben Jézus vitába száll ezzel a szemlélettel. A Máté 5, 38-ban azt mondja: ugye hallottátok a törvényt, mely szerint a büntetésnek igazodnia kell az elkövetett sérelemhez: szemet szemért, fogat fogért.

Igen, hallottam én is.

Hányszor hallottam, hogy gyengeség, ha megbocsátasz valakinek anélkül, hogy ő megbánta vagy jóvátette volna, amit elkövetett ellened.

Hányszor hallottam, hogy ha nem kapod meg, ami jár neked, harcolj addig, míg tied nem lesz.

Jézus szavai erőt adnak követőinek, így nekem is, hogy másként gondolkozzunk.

A szemet-szemért hozzáállás könnyen eredményezheti azt, hogy a vitázó felek elveszítik fél szemüket. Istennél van valami, ami túlmutat a sérelmeken.

Pál mondja a Róm 12,19a-ban: „Ne szolgáltassatok magatoknak igazságot, szeretteim, hanem hagyjatok teret az Isten haragjának…”

Hajdani dühöm egyáltalán nem volt igazságos. Mélyen belém ivódott, rejtőzködött, gondolataimat mégis befolyásolta. Megakadályozta, hogy bízni tudjak.

Hatott olyanokra is, akik teljesen ártatlanok voltak, mert szemet-szemért mentalitásom a potenciális sérelmekre is túlérzékennyé tett. Alig hagyott helyet az irgalomnak még azok iránt is, akik igazán szerettek engem.

Csak úgy hozhattam helyre a szívemet, ha a kifizetetlennek tartott számlákra ráírtam: Fizetve.

Eleinte természetellenesnek tűnt, hogy feladjam a szemet-szemért elvet. De idővel az a sok tartozás, ami csapdában tartotta Istennek ezt a leányát, lassan szétesett, és helyet adott Istennek, aki így beköltözhetett lelkem múltban kapott sebeibe.

Többé már nem vártam bocsánatkérést.

Többé már nem vártam, hogy valaki megváltozzék.

Többé már nem vártam, hogy elismerje, ha hibázott.

Többé már nem számoltam a sérelmeket.

Hanem elkezdtem élni. Isten végre kigyógyított az adósságok gyűjtögetésének betegségéből, és így már egyszerűen önmagam lehetek.

Uram, el akarom hagyni a mások minden adósságát számon tartó életvitelt. Teljes árat fizettél azért, hogy helyrehozd a szívemet, és én elfogadom gyógyításodat. Ámen.