„Uram, te jól tudod, hogy az embernek nincs hatalmában az útja; és nem adatott meg neki, hogy irányt szabjon útjának, s maga irányítsa lépteit. Fenyíts hát meg minket, Uram, de csak mértékkel, nehogy haragodban megsemmisíts.”

Jer 10,23-24

Nemrég valaki megkérdezte, hogy szeretek-e a szerkesztőkkel dolgozni. Jó kérdés. Tényleg. Ezzel a kérdéssel lehet legjobban ellenőrizni, hogy egy író az olvasói szempontjait tartja-e szem előtt, vagy csak gyönyörködni akar saját művében.

18 könyvet írtam eddig. De a tizennyolcadiknál éppolyan izgalommal vártam a szerkesztő munkáját, mint az elsőnél. Segít megtalálni a legmegfelelőbb szavakat.

Múlt nyáron, mikor a 18. könyvemet fejeztem be, rájöttem, hogy ezt a könyvet most először írtam meg. Ebben az értelemben elsőkönyves voltam – tizennyolcadszorra. Nagyon kellett a szerkesztőm bölcsessége. Így hát, igen, szeretek a szerkesztőkkel dolgozni, nagyon értékelem, hogy okosan használják a törlés-gombot, ha kell.

Ami azt illeti, szeretném, ha a mindennapi életemben is lenne egy szerkesztő és egy törlés-gomb. Hát nem szuper lenne?

Épp mikor kezd bennem felmenni a pumpa, kopogtatást éreznék a vállamon. A szerkesztőm jelezne így, és átnyújtaná a törlés-gombot, hogy töröljem megfogalmazódott szavaimat, és önmagamhoz méltóbb folytatást adjak az eddig történtekhez. Nem üvöltözne, nem követelőzne, hogy töröljek. Csak emlékeztetne rá, hogy van egy ilyen lehetőségem.

Kicsit úgy hangzik, mintha a Szentlélekről beszélnék, nem? Ő sem üvölt vagy követelőzik, de jó volna, ha odafigyelnék a kopogtatásaira a szívemen. Emlékeztet, hogy milyen hasznos újrafogalmazni valamit, vagy a törlés-gombot használni az életemben – szavaimmal vagy döntéseimmel kapcsolatban.

Ez a szelíd kopogtatás Jeremiás imádságát juttatja eszembe a 10,23-24-ben: „Uram, te jól tudod, hogy az embernek nincs hatalmában az útja; és nem adatott meg neki, hogy irányt szabjon útjának, s maga irányítsa lépteit. Fenyíts hát meg minket, Uram, de csak mértékkel, nehogy haragodban megsemmisíts.”

Fontos, hogy valaki kijavítson. Juttassa eszembe, hogy mindig hozhatok olyan döntést, amivel az Ő útján járok.

Ez lenne mindig a jó döntés. Ezt kéne követnie Isten leányának. Hiába vagyok keresztény hosszú évek óta, nem alapozhatok régi jó döntéseimre. Ismerjem fel, hogy minden napot akkor először élek meg.

És a mai nap annyi lehetőséget rejt! Sok-sok döntést kell hoznom, amik egyik vagy másik irányban indítanak tovább: azon az úton, melyen egyre hasonlóbbá válok Krisztushoz – vagy azon, amelyen egyre távolodom Tőle.

Mi hozzuk a döntéseket, és aztán ők alkotnak tovább minket.

Tehát mivel most először élem át ezt a mai napot, megvan a lehetőségem, hogy olyan feleség és anya legyek, amilyen régóta lenni szeretnék.

Mivel most először élem át ezt a mai napot, megvan a lehetőségem, hogy olyan barát legyek, amilyen régóta lenni szeretnék.

Mivel most először élem át ezt a mai napot, megvan a lehetőségem – de minek folytassam, érted, mire gondolok.

Nos, itt jelezne a szerkesztőm, és használná bölcsen a törlés-gombot, hogy megóvjon a szószátyárkodástól…

A lényeg: a mai nap nem csak egy következő gyöngyszem a múltban indult láncon. A mai nap az első. Egy igazi első nap.

Uram, köszönöm, hogy megmutatod, mennyire fontosak a döntéseink, a választásaink. Segíts, kérlek, hogy olyan döntéseket hozzak, amik a Te terveid szerint valók, nem az enyémek szerint. Ámen.