Néhány nappal ezelőtt az egyik barátom beszámolt egy próbáról, ami rengeteg nehézséget okozott neki a nyár folyamán. Sok reménykedés és ima után végre megtalálták álmaik otthonát.

Azonban, amikor eljött az idő, hogy aláírják a szerződést egyik probléma jött a másik után. Hónapokig tartott a huzavona, és már úgy nézett ki, hogy az álmaiknak lőttek. De aztán végül mégis az övék lett a ház. Ami a lényeg az az, amit a barátom mondott az események után: „Ha tudtam volna, hogy végül minden rendben lesz, egészen máshogy éltem volna meg ezt a három hónapot. Sokkal kevesebb küszködés, félelem, és helyette több hit, remény és szeretet lett volna az osztályrészem.”

Ez szíven ütött és gondolkodásra késztetett. Ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondanom, hogy a szívem nem tud mindaddig teljesen megnyugodni, amíg a „dolog”, amiért küzdök nincs meg. Egy családi vakáció, egy nehéz beszélgetés, egy könyv megírása, a gyermekeim útnak indítása, és még sorolhatnám. Ha tudtam volna kezdettől fogva, hogy minden rendben lesz, egészen máshogy éltem volna meg az akadályokat és nehézségeket, amik az út során felmerültek. Több hittel és reménnyel éltem volna.

Azt hiszem, tudod, hogy mire akarok kilyukadni. Nekünk keresztényeknek kellene a világ legszilárdabb embereinek lennünk, és egyben a legfelszabadultabbaknak és a legszabadabbaknak. Nekünk megadatott a lehetőség, hogy életünk történetét a végétől lássuk visszafelé, tudván, hogy a vége gyönyörű lesz. Micsoda ajándék ez!

A remény így működik: a jövőbe néz, és látja, hogy minden rendben lesz, megragadja ezt az igazságot és ez lehetővé teszi, hogy leszálljunk az adott körülmények okozta érzelmi hullámvasútról.

Az ellenség mindent megtesz, hogy fenntartsa ezt a hullámvasutat: akadályokat gördít elénk, amelyek a bizonytalanságunkat táplálják. Ezért hajlamosak vagyunk egyik bizonytalanságtól a másikig, egyik körülménytől a másikig élni, közben alig tudunk szusszanni, hogy megtapasztaljuk a „szombati nyugalmat”. Ez a nyugalom pedig Isten népének a kiváltsága (Zsidók 4:3), ragadjuk hát meg a reménységet és lépjünk be oda.

„Így e két változhatatlan tény által, amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erős bátorításunk van nekünk, akik odamenekültünk, hogy belekapaszkodjunk az előttünk levő reménységbe. Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya.” (Zsidók 6:18-19)