„...és világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok: milyen reménységre hívott el minket, milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között...”
Pál levele az efézusiakhoz 1. fejezet, 18. verse
Efézus, nemcsak Kis Ázsiának, hanem az akkor ismert világnak is egyik legnevezetesebb városa volt. Lakóinak száma kétszázezer körül lehetett, így, mindjárt a legnagyobbak: Róma, Korinthus, Alexandria és Antiochia után következett. Világra szóló kereskedelem középpontja volt. Kelet és nyugat találkozott itt, méltán nevezték „kelet kapujának”. Pál második térítői útjáról visszajövet fordult meg először Efézusban. De nem maradt sokáig, mert hátra hagyva munkatársait, Akvilát és Priscillát (ApCsel 18:26), továbbsietett Jeruzsálembe.
A harmadik térítői útján, megtapasztalva központi fekvése jelentőségét a misszióra, annál több időt, közel három esztendőt töltött a városban. Előbb a zsinagógában, majd Tirannus iskolájában prédikált. Valóságos missziói góc lett a nagy idegenforgalmú város és hamarosan messze földön híre terjedt az efézusi gyülekezet hitének. Az olvasók is azok közé tartoznak, akiken Isten a maga üdvősséget adó munkáját végzi, ezért ad hálát az apostol hitükért, melynek már híre van, és szeretetükért, mely már gazdagon árad mások felé.
2006-ban egy öreg bácsi azt mondta nekem Budapesten: „tudod fiacskám, ha nincs interneted, az olyan mintha csukva tartanád a szemed”. Hm... és milyen az, amikor csukva tartjuk a lelki szemünket. A sötétben nem látjuk meg azt, hogy mire hívott el bennünket Isten. Fel kell kapcsolnunk a lámpát az életünkben, hogy tudjuk merre is tartunk. Ha látunk, akkor látjuk azt a gazdagságot is, amit Isten ad.
Kapcsolódó bejegyzések:
A remény nem csal meg
Jó hír
Tiszta lappal indulhatok
Istenem, nem értem