„Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek - azoknak, akik az ő végzése értelmében elhívottak - minden javukra válik.” 

Róm 8:28

Nemrég volt egy aha-élményem, az Apostolok cselekedetei 9. fejezetének olvasása közben. Először szürkének tűnt a jól ismert történet. Mint mikor ugyanazt az elbeszélést sokadszor hallod vagy olvasod újra. Aztán egyszerre egy új üzenet emelkedett ki a szövegből. Az „elutasítás” szó jelent meg lelki szemeim előtt, pedig ez így nem is szerepelt a történetben. Talán azt láttam meg, amit egész nap éreztem: az elutasítottságot.

Annál a résznél tartottam, amikor Saul, a gyilkos, átalakul Pállá, Krisztus tanítványává. Bár a személyisége gyökeresen megváltozott, új ember lett belőle, sokan elutasították gyilkos múltja miatt. Ez csak a kezdete volt Pál gyötrelmeinek. Szolgálata során Pál nemcsak az elutasítást élte meg, hanem súlyos szenvedésekben, üldözésekben is része volt. Az újjászületés után igazságtalannak tűnnek a csapások.

Pál odaadta magát Jézus szolgálatára. Feláldozta műveltségét, életét, nőtlen maradt, hogy teljesebben szolgálhassa az Urat. És mégis, többször hajótörést szenvedett, hamisan megvádolták, nem egyszer börtönbe került. Nem furcsa ez egy Isten által elhívott ember életében? Isten jóindulata nem kellett volna, hogy megvédelmezze ezektől a viszontagságoktól?

Eszembe jutott a betegségem, ami egész nyáron át tartott. Olyan súlyos volt, hogy hónapokig nem tudtam felkelni az ágyból, nem tudtam élni az életemet, végezni a szolgálatot. Kezdtem úgy érezni, hogy Isten elfordult tőlem. Nem értettem. Számtalan formában igyekeztem szolgálni Istent. Aztán minden előjel nélkül kitört a vihar. Sűrű fellegek borították be az eget, dörgött-villámlott. Mielőtt észbe kaptam volna, „hajótörést” szenvedtem. Veled is megesett már.

Némelyikünktől a család, a barátok, a munkatársak fordultak el. Másokat hamis vádak érték. Van, aki börtönben ül pénzügyi okokból, vagy mások bűnei miatt üldözik. Nagyon igazságtalannak tűnik ez az egész. Megpróbáltál helyesen élni. Engedelmeskedsz a parancsoknak, amennyire csak bírsz. Hiszel Isten Igéjének, bízol az ígéreteiben. Ez a hit nem érdemelne csendes vizeken hajózást a viharos tengeren hánykolódás helyett?

Ézsaiás figyelmeztet, hogy Isten útjai nem a mi útjaink. Az Ő gondolatai és tervei fölötte vannak a mieinknek (Ézs 55:8). Kemény dolog szembesülni Istennel, amikor nem a mi szabályaink, nem a mi ütemtervünk szerint működik. Elfelejtjük, hogy Isten az összképet látja.

Ha végigkísérjük Pál életútját, észrevehetjük, hogyan működik Isten az elutasításokon, a megpróbáltatásokon, a bebörtönzésen, a hajótöréseken keresztül. Ezek a nehézségek tették ismertté Pált. Nem a hírnév, hanem Isten Országa építésének kedvéért. Elutasítottsága és bebörtönzése tette lehetővé, hogy tanúságot tegyen a farizeusok előtt. Az emberek Isten hatalmának bizonyítékául fogták fel Pál túléléseit a tengeri vihar és a kígyómarás után, vagy amikor megrendültek a börtönfalak, kinyíltak az ajtók és leoldódtak a bilincsek. Az Úr mások meggyőzésére, Isten hatalmának bizonyítására használta a nehézségeket, amelyekkel Pál találkozott.

Pál hagyta, hogy Isten használja őt. Nem állt félre telve önsajnálattal és kételyekkel. Ehelyett, ahogy az ApCsel 16:22-31-ben olvassuk, miután levetkőztették, megverték, megbotozták, belökték a börtöncella mélyére, lábukat kalodába zárták, Pál és társa hangosan imádkozott, és himnuszokat énekelt Istenhez. A közelben lévők hallgatták. Isten ereje olyannyira működött, hogy a börtönőr megkérdezte: „Mit kell tennem, hogy üdvösséget nyerjek?” Azok azt felelték: „Higgy az Úr Jézusban”.

Isten nem vesztegeti el fájdalmainkat, elutasítottságainkat, „hajótöréseinket”. Felhasználja őket terve véghezvitelére: olyan helyzetbe hoz, hogy mások lássák az ő átalakító hatalmának működését az életünkben, és higgyenek az élő Istenben.

Ha ez így van – és így van -, a mi dolgunk, hogy felkeljünk az elesettségből, mint Pál tette, hogy életünk tanúsága másokat a Mesterhez vezessen. Mától nem fogok félreállni a sebeimet nyalogatva, telve önsajnálattal. Felállok, imádkozom és dicsérem Istent, hogy az Ő dicsőségét sugározzam mások felé, hogy ők is higgyenek.

Istenem, bocsásd meg, hogy élvezettel hemperegtem az önsajnálatban, az elutasítottságban. Hiszem, hogy Te az összképet látod. Hiszem, hogy értelme van a fájdalmamnak. Erősíts meg, hogy fel tudjak állni hamvaimból, hogy lássák mások, Te vagy az én segítségem és megváltásom. Ámen.