„Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, tanításuk csak emberi parancs.” Mt 15,8-9

Isten azt akarja, hogy kapcsolatban legyünk vele. De mit jelent ez valójában?

Pár éve egy konferencián, ahol én voltam a főelőadó, összeismerkedtem egy asszonnyal. Nem sokat tudtam róla, csak azt, hogy régóta jár templomba.

Szolgált, adakozott, mindent úgy tett, ahogy kell.

De valami hiányzott.

„Mindaddig nem tudtam, mi az, amíg nem hallottam a beszédedet” – mondta. „Nem tudtam, mennyire számít, hogy kapcsolatban legyünk Jézussal. De ahogy te beszéltél róla, valami kattant. Ma előre mentem. Odaadtam a szívemet Jézusnak.”

Elgondolkoztam, vajon a napi program melyik része okozhatta ezt a „kattanást” a szíve mélyén.

Végülis mindegy, hisz a Szentlélek műve volt. Ahogy én megosztottam saját élettörténetem széttört darabkáit, benne valami összeállt.

Továbbgondolva, eljutottam hozzánk, akik a Lélekerősítők által naponta összejövünk. Majd’ minden nap együtt töltünk egy kis időt az interneten, tanulgatjuk, hogyan éljünk Jézus lányaiként. De ez a sok beszéd mit sem ér, ha a szívünk távol van Jézustól.

Nem arról szól ez az egész, hogy pillanatnyi lelkesítést kapunk, amivel átvészelhetjük a napot.

Nem elegáns idézetekről, amin elmélkedhetünk, és gyakorlatba átültethetünk.

Nem kapcsolati taktikákról, kulcsrakész megoldásokról.

Nem falatnyi békességről, amitől élhetőbb lesz az élet.

Nem arról, hogy az életünk egy kicsivel kívül-belül jobbá válik.

Jézusról kell, hogy szóljon. Arról, hogy szívünket az Ő valóságába helyezzük. Az Ő kegyelmébe. Szeretetébe. Reményébe. Megbocsátásába. És mindenekelőtt az Érte és Általa történt megmenekülésünk ingyen ajándékába.

Érezted már, hogy valami hiányzik, de nem tudod, mi az?

Egyik vallásos tevékenységből a másikba mész, de a szívedet távol érzed Istentől? Drága barátnőm, gyere, beszélgessünk!

Isten nem azt akarja, hogy vallásosak legyünk. A vallás arról szól, hogy vannak szabályok, amiket követünk, remélve, hogy így helyesen élünk, és kötelességből szolgáljuk Istent, mert úgy tudjuk, ez a dolgunk.

Isten azt akarja, hogy kapcsolat legyen Közte és köztünk. Kapcsolat, amiben követjük Őt. Kapcsolat, amiben szolgáljuk Őt – nem kötelességből, hanem abból fakadó örömmel, hogy felfogtuk, kik vagyunk mi Őbenne. Kapcsolat, melyben engedelmességünk szeretetből fakad.

Évekig azért jártam templomba, hogy valami jó ragadjon rám. De ez olyan volt, mint mikor friss festéket raksz a korhadó fára. Úgy éltem, mint azok, akikről a Mt 15,8-9 beszél: „Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, tanításuk csak emberi parancs.”

Aztán rájöttem, hogy nem szabályokat kell követnem – hanem Jézust. Istent magát.

Nem „valami jóra” van szükségem, ami kifényesít kissé – Istenre van szükségem, Aki átjár lelkem mélyéig.

Térdre borultam zilált életem közepén, és elindult a kapcsolatom Vele, azzal hogy kimondtam: „Igen”.

Igen, bűnös vagyok, akinek megváltásra van szüksége.

Igen, Jézust Isten Fiának tartom, akit keresztre küldtek meghalni, és aki a harmadik napon feltámadt, mindezt azért, hogy megszabadítson engem a bűneimtől.

Igen, akarom, hogy Jézus legyen életem Ura és Mestere.

Igen, én most és mindörökké a Mindenható Isten megváltott gyermeke vagyok, akinek megbocsátottak.

Igen, Jézust követem ma, holnap, és minden nap, amit Isten áldásából a földön élhetek.

Elnyomom a Sátán hangját, aki azt üvölti, ne vállaljam fel ezt a folyamatot. Azzal akar elbizonytalanítani, hogy kár elkezdeni, mert úgysem tudom tökéletesen véghezvinni. De Jézus nem a tökéletességet várja ebben tőlünk. Viszont azt szeretné, ha életünket tökéletesen átadnánk Neki. Gyakran kell így imádkoznom: „Ó Jézus, egy rakás szerencsétlenség vagyok, de a Tiéd. Mutasd meg, hogy …, segíts, hogy…, bocsásd meg, hogy…, bátoríts, hogy… és burkolj be gyöngéd irgalmaddal.”

És megteszi.

És mindig meg fogja tenni.

Az én tökéletlenségem biztonságban pihen az Ő tökéletességének valóságában.

Én meg csak nyomulok előre egyik tökéletlen percről a másikra, egyik tökéletlen napról a másikra – igent mondva.

Drága Jézus, egy rakás szerencsétlenség vagyok, de a Tiéd. Mutasd meg, hogy …, segíts, hogy…, bocsásd meg, hogy…, bátoríts, hogy… és burkolj be gyöngéd irgalmaddal.  Ámen.