„Előtted megyek, a rögös utat elegyengetem, az ércajtókat betöröm, és a vaszárakat leverem. Neked adom az elrejtett kincseket, és a rejtekhelyek gazdagságát, hogy megtudd: Én vagyok az Úr, Izrael Istene, aki neveden szólítalak.” Iz 45,2-3

Néhány évvel ezelőtt a fiatalabbik húgom mellett ültem, s hallgattam, ahogy elutasítja Istenről alkotott nézeteimet. Ő szabad szellemű, mondta, ami nem egyeztethető össze holmi hagyományos vallásossággal.

„Az jó, válaszoltam kedvesen, mert én sem vagyok vallásos.”

Vágott egy grimaszt, mintha azt várná, hogy ránk szakad a mennyezet. „Már hogyne volnál vallásos!”

Hátradőltem a fotelben, behunytam a szemem, élvezve a napsugarakat, s nyugodtan feleltem: „Nem, nem vagyok.”

Hagytam, hogy eméssze a kijelentésemet, nem akartam tisztázni, ha nem kérdez rá. Persze, hogy tovább kérdezett.

Elmagyaráztam neki, hogy én Istent követem, nem holmi lefektetett szabályokat. Szenvedélyesen kutatom a Biblia igazságait – Isten tanítását -, és hagyom, hogy ezek átjárják a lelkemet. Nem saját érzéseim szerint értékelem a világot, az életet. Isten Igéjének fényében ítélek meg minden érzésemet, tapasztalatomat.

Megtapasztaltam, hogyan igyekszik Isten meggyőzni Jelenlétének valóságáról, hogyan hív, hogy közönyösségemet váltsam élő hitre. De döntenem kellett, hogy lássam Istent. Hogy halljam Istent. Hogy minden erőmmel kövessem Istent.

Megfogtam húgom kezét, és azt mondtam, imádkozni fogok azért, hogy Isten megmutassa neki magát, érintse meg úgy, hogy ne tudjon ellenállni.

Ugorjunk hat évet. A húgom belép egyetemi tanára szobájába, és a polcon megpillantja egyik könyvemet. Szerintem nem hitte, hogy valaki is olvassa a munkáimat. De ott volt a könyv. Ez megérintette.

Hazatérve körülnézett a blogomon, és rátalált a hitvallásomra. Ez is megérintette. Egy ige különösen, olyannyira, hogy kezdte komolyan megfontolni Isten létének lehetőségét.

Pár nap múlva elment, és hátul a nyakára feltetováltatta a Jeremiás 29, 11-et. Aztán hívogatni kezdett, hogy beszélgetni akar. Az életről. A tetoválásokról. Istenről.

Pár héttel később a repülőtéren imádkoztam drága testvéremért, aki pár perce felhívott, és kérte, hogy imádkozzam érte. Felhívott. Hogy imádkozzam érte. Ez Jézusunk csodája. Ő a lehetetlen dolgok Istene.

Nem tudom, mi lenne, ha gyakrabban mernénk lehetetlen dolgokért imádkozni. Kipróbálom. Velem tartasz?

Uram, használj ma engem, hogy megérintsem valakinek a szívét. Hogy a közönyösséget élő hit váltsa fel benne. Vezess, Uram, követni akarlak.Ámen.