Két ember ment imádkozni az imaházba.az egyik fiatal,a másik idős.
A fiatal megállt,és így imádkozott magában:
Istenem! Hálát adok neked,hogy nem vagyok olyan,mint a többi ember
életunt,panaszkodó,vagy mint ez az idős is:
csak megszokottságból imádkozó,kákán is csomót kereső.
Új énekekkel dicsérlek
nap mint nap...
Az idős pedig térdre borulva,szinte magába roskadva így szólt:
Istenem,elfáradtam
hitharcomban,légy irgalmas hozzám!
Mondom nektek,ez megigazulva ment haza,nem úgy,mint amaz. Mert mindenki,aki felmagasztalja magát,megaláztatik,aki pedig megaláza magát,felmagasztaltatik.
(2). Két ember ment imádkozni az imaházba: az egyik idős,a másik fiatal.
Az idős meghajtotta a fejét,és így imádkozott magában:
-Istenem! Hálát adok neked,hogy nem vagyok olyan,mint a többi ember:
könnyelmű,vagy mint ez a fiatal is
pillanatnyi hangulatok mozgatta,a gyülekezeti élet rendjét nem ismerő.
Egész életemben tiszteltem nevedet,naponta imádkozom gyermekeimért és unokáimért....
A fiatal pedig az előtérben állva,még hátul sem akart leülni,csendben így szólt:
-Istenem,látod,milyen üres nélküled az életem,légy irgalmas hozzám!
Mondom néktek,ez megigazulva ment haza,nem úgy,mint amaz..
Mert mindenki,aki felmagasztalja magát,megaláztatik,aki pedig megalázza magát,
felmagasztaltatik.
Kommentáld!