Régen azt gondoltam, hogy én hibátlan vagyok. Istent úgy képzeltem el, mint valakit, akinek nagyon sokkal tartozunk. A Földön az a feladatunk, hogy minél több jót tegyünk. Ezt parancsként éltem meg.

Evangélikus gyülekezetbe jártam, énekkarban énekeltem, minden nap imádkoztam és olvastam a Bibliát. Nem gondoltam, hogy nem teljes az életem. 14 évesen konfirmáltam, szóról szóra megtanultam a tételeket. Mindig elérhető voltam, és megpróbáltam a legtöbb lehetőséget kihasználni a templomi szolgálatokban, hogy Istennek tetsszen az életem.

A konfirmációm előtti héten azonban rájöttem, hogy minden, amit eddig tettem nem Istenért, hanem saját magamért volt. Nem Istent szerettem, hanem saját magamat. Azért tettem mindezeket, hogy kiegyensúlyozott legyek, viszont mindig éreztem, hogy ez az egész instabil.

Megértettem azt, hogy amíg nem fogadtam el Istent vezetőmül, addig nem is láttam, hogy milyen bűnös állapotban vagyok. Csak magamra figyeltem, másoknak is azért segítettem, mert szeretem azt, ha hálálkodnak nekem. Emellett pedig féltem attól, hogy az „Úr” megbüntet, ha nem vagyok jó.

Isten folyamatosan mellettem volt és megszólított többször is, hogy ismerjem meg őt, de én nem láttam saját magamtól az ő dicsőségét. ÉN, ÉN, ÉN léteztem.

Úgy gondolom, hogy egyféle utat jártam, amíg nem ismertem fel a bűneimet, és egy másikat járok azóta. Az új út nem nagyon tér el az előzőtől, azonban mindenképp más abban, hogy már nem hiszem azt, hogy elég jónak lennem. Isten bőséges életre teremtett, amit úgy tudok megélni, ha a bűneimtől elszakadok. Így tud formálni Isten, és növekedni bennem. Már nem az számít, hogy ÉN ki vagyok, vagy mit teszek, hanem az, hogy Isten mit tud tenni általam. Folyamatosan azt nézem, hogy különböző helyzetekben vajon mit tenne Jézus.

Így tud az életemben hatást gyakorolni és minden területen irányítani. Én kisebbé leszek, és nem akarom minden áron magamat érvényesíteni azért, mert tudom, hogy neki sokkal jobb terve van rám nézve. Így ismerem fel nap mint nap a bűneimet, amiket azután elmondok neki. Nem kell már tovább cipelnem a megviselő és leterhelő hibákat, amit egyszer elkövettem, ha megbánom Isten előtt azokat. Jézus az, aki meghalt azért, hogy Isten kiegyenlítettnek vehesse a számlámat.

Mégcsak nem is én egyenlítem ki a számlát, Isten azt akarja, hogy egyszerűen ajándékként fogadjam el ezt a tettet. Nem KELL énekkarban énekelnem, hogy szeressen. Nem KELL mindig jónak lennem. Ezek következményei lesznek a hitemnek. Azt szeretné, ha bíznék abban, hogy ő tudja vezetni az életem.

Élvezem ezt a helyzetet, hiszen Isten tudja legjobban, hogy milyen életet szánt Nagy Emesének, és ezt meg is kapom tőle. Tudom, hogy a rövidke földi élet után egy hosszabb és tartalmasabb élet vár rám. Addig viszont nem győzök minden nap hálát adni, hogy Isten a gyermekének mond engem is. Bármit teszek, bárhol járok tudom, hogy megőriz minden bajtól.

Most, ha elolvastad az én történetemet, láthatod, hogy nem voltam sosem távol Istentől, viszont a vele való viszonyom lényegesen megváltozott. Személyes kapcsolatom van vele, ami igazából leírhatatlan. Hiszem, hogy Istennek Veled is van egy személyes terve, annyit kell tenned, hogy megszólítod őt és figyelsz rá.

Emese

http://www.everystudent.hu/