„Ahol a kevélység tanyáz, ott veszekedés van, az alázatosaknál bölcsesség lakik.” Péld 13,10

Tudjátok, melyik az a szó, amit legnehezebb kimondani? „Tévedtem”.

Olyan könnyű észrevenni, ha a másik hibázik. Olyan könnyű akarni, hogy valami az ő hibája legyen. Olyan könnyű bírálni, cinikusan reagálni, beszorulni saját perspektívánk korlátai közé.

És milyen nehéz, lányok, elismerni saját hibáinkat. Azt, hogy mi tévedtünk. Azt, amiért nekünk kell felelni.

Én sokat küzdök ezzel. Nemrég egyik gyermekemet kellett kiigazítanom, mikor másra próbálta hárítani a felelősséget. Könnyű volt meglátnom a büszkeséget, a bizonytalanságot, a félelmet ítélkező szavai mögött. Hogy miért?

Mert mindezt magamban is látom.

Nehéz elismerni, ugye?

Beszélgetésünkben el kellett magyaráznom valamit a gyermekemnek, amit én is csak most tanulok. Az ítélkezésről. A hiba áthárításáról. S arról a veszélyről, ahova ez vezet.

Legtöbb konfliktusban lehetőségem van választani:

A büszkeség útján haladok, azaz a másikat hibáztatom, az ő tévedéseire összpontosítok, nem ismerem el a magam szerepét az ügyben. Ha így teszek, táplálom büszkeségemet, s csökkentem az Úr áldásait az életemben.

Vagy választom az alázat útját: őszintén elismerem a magam szerepét a konfliktusban, belátom, hol hibáztam, és bocsánatot kérek. Ha így teszek, növelem alázatosságomat és az Úr kegyelmét az életemben.

A Bibliát át- meg átszövi ez az elv:

Jak 4,6: "Az Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak azonban kegyelmet ad".

Péld 29,23: „Az embert a gőgje (porig) megalázza, de az alázatost megbecsülés éri.”

Mt 23,12: „Aki magát felmagasztalja, azt megalázzák, aki megalázza magát, azt felmagasztalják.”

Tudom mindezt. Hiszem is. Akkor miért olyan nehéz mégis követni néha?

Az én agyam ilyen irányba szokott elindulni, mikor egy-egy konfliktust elemzek magamban: „Na de ha egyszer nem az én hibám? Az nem igazság, hogy magamra kell vegyem, mikor a másik tette/mondta ezt és ezt.”

Ez az irány téves. Nem arról van szó, hogy magadra kell venned a hibát. Csak ismerj el annyit, amivel te járultál hozzá a konfliktushoz. Ha alázatos szívvel gondolkodom egy konfliktusról, arra kell figyelnem, én mit tettem hozzá.

Ha a másik nem látja be a hibáját, az Úr majd intézkedik. Lásd a fenti igéket.

A konfliktus kemény dolog, de vannak rejtett ajándékai. Áldás és hála járhat vele. De ezeket az ajándékokat csak akkor veszem észre, ha abbahagyom a másik szidását, és a magam szerepét kezdem kivizsgálni.

Uram, szeretném ebben is tanításodat követni. De nagyon nehéz. Dühös vagyok, ideges, és szenvedek. Az utolsó dolog, amit szeretnék ebben az állapotban az, hogy a saját hibámat, tévedéseimet próbáljam megtalálni. Pedig tudom, hogy ezt kéne. Kérhetlek, hogy lágyítsd meg a szívemet? Hogy segíts a fájdalom mögé látni? Segítenél, hogy abbahagyjam a másik ócsárlását, az ítélkező gondolkodást? A te dicsőségedre szeretnék élni ebben a helyzetben is. Igazán ezt akarom. Jézus nevében, Ámen.

(Lysa TerKeurst: When It Feels Better to Blame Someone Else, Encouragement for today,2012.09.11., www.proverbs31.org/devotions, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu,