Krisztus, a világmindenség királya

Az egyházi év utolsó vasárnapján Jézus Krisztust a világmindenség királyaként ünnepeljük. Az ünnep viszonylag új keletű: XII. Piusz pápa rendelte el az 1925-ös szentév végén, amelynek mottója ez volt: „Krisztus békéje uralkodjék Krisztus országában!” Eredetileg mindenszentek ünnepe előtti vasárnap tartották, 1969-ben került az advent előtti utolsó vasárnapra.

Ellentmondásosnak tűnik, hogy Krisztus a világmindenség királya, hiszen az evangéliumokból úgy ismertük meg Jézust, mint aki soha nem törekedett hatalomra. Napjainkban sokaknak amúgy is idegen ez, hiszen könnyebb Jézust testvérünknek érezni, velünk egyenrangúnak, mintsem Istenfiának, aki akkor nevez barátainak bennünket, amennyiben megtesszük, amit parancsol nekünk (Jn 15,14).

Élete során Krisztus kerüli azt, hogy királynak tekintsék. Nem szereti a Messiás megszólítást, mert politikai tartalommal társul. A csodálatos kenyérszaporítás után az őt királlyá tenni akaró tömeg elől elmenekül. Amikor csodát tesz, vagy gyógyít, megtiltja, hogy beszéljenek róla. Kerüli mindazt, ami miatt félreértelmezhetnék királyságát.

Egyetlen egyszer engedi meg, hogy királyként tiszteljék: a Jeruzsálembe való virágvasárnapi bevonuláskor, amelyre már rávetette árnyékát a közelgő szenvedése. Nyíltan pedig Pilátus előtt vallja meg: „király vagyok”; amikor a halálos ítélet küszöbén áll. Nem tiltakozik, hogy a keresztre ráírják, hogy „Názáreti Jézus, a zsidók királya”. A kereszten engedi meg, hogy királynak nevezzék – amikor semmi félreértés nem eshet már.

A főtanács kereszt alatt álló tagjai bizonyára nem is veszik észre, hogy nem csak elismerik Jézus hatalmát, amikor gúnyolódnak vele („másokat megszabadított”), hanem még azt is, hogy – velük ellentétben – hatalmát mindig a nép javára fordította, és nem önző módon a maga javára, még földi életének utolsó perceiben sem. A kereszten is hatalmát gyakorló királyként válaszol a jobb lator kérésére: „Még ma velem leszel országomban”!

Döbbenetes, ahogyan Jézus győzedelmeskedik a kereszten. Nem kell fitogtatnia hatalmát, nem kell bizonygatnia semmit. Bárki csúfot űzhet belőle, még a kereszten tehetetlenül függő lator is. A főtanács tagjai gúnyolódtak, a nép bámészkodott... és Jézus úgy győz a kereszten, hogy ezt a gúnyolódók és a bámészkodók nem is veszik észre. Egyedüli kivétel a jobb lator, aki bűnössége tudatában kér irgalmat a föld és az ég királyától.

Vajon én eljutok a felismerésig, hogy nem elégséges annyi, ha nem gúnyolódom Jézussal, Egyházával, a hittel? Könnyen „elbámészkodhatom” az üdvösséget, örök életemet...

Kovács Gergely/Magyar Kurír