A Gartai Népfőiskola meghívására április 14-én, vasárnap délután Kapuvárra látogatott Székely János püspök. Megindító előadása, gondolatai igazi, nagyhétre készítő lelkigyakorlatként szolgáltak.

A történetében is igazán különleges kapuvári ferences templom megtelt ezen a virágvasárnap délutánon. A Szombathelyi Egyházmegye főpásztorát Degovics István, a Gartai Népfőiskola elnöke köszöntötte, az általa idézett evangéliumi mondatokkal (Mt 10,28) már előrevetítve a délután témáját.

A püspöki előadás középpontjában a fény állt. „Lángolj és világíts” – e ciszterci jelmondatot, mely Boldog Brenner János életének is sajátja volt, ismételte újra és újra Székely János, nemcsak a vértanú életére vonatkoztatva, hanem mintegy (élet)feladatul ajánlva hallgatóságának is.

Fénylő életekről, boldog házasságokról és családokról, a szeretet mindent átható szépségéről, a szeretetből lett világról beszélt a főpásztor. A nagyhétbe való belépés napján, azután, hogy a virágvasárnapi szentmisén nemcsak bekísértük az Urat Jeruzsálembe, de végigéltük kínszenvedését is, ez a délután tovább nyitogatta a szíveket a kegyelemre. Mély tanítást kaptunk: történeteket, szavakat, melyeket őrizhetünk és hordozhatunk – példaként és feladatként.

Az alábbiakban – a fény tematikájánál maradva – apró, de messzire világító szikrákat, lángokat kínálunk az elhangzottakból, a teljesség igénye nélkül.

*

Egy magyar falusi iskola negyedikesei feladatot kaptak: rajzolják le, milyen a boldog ember. Az eredmény megdöbbentő lett: minden rajzon ott volt, méghozzá középen valamely, a pénzhez kapcsolódó dolog, gyakran egy nagy pénzeszsák; ezt szorongatja a „boldog ember”, aki egyedül van a rajzokon, család nélkül. „Mintha a gyerekek szívéből hiányozna valami nagyon-nagyon fontos dolog” – fogalmazott Székely János az előadást indító történet végén.

Mindenekelőtt a családjából hozta Brenner János azt a lángolást, hitet, belső erőt, ami egy életen át sugárzott belőle – hangsúlyozta aztán a szombathelyi főpásztor a vértanú papban égő legyőzhetetlen tűzről szólva. Lelkinaplójából is idézett, csupa fénnyel, sugárzással, tűzzel, lángolással teli mondatot: „Isten tűz. Add nekem a te tüzedet!” „Az élet izzó folyosó. A szeretet és a szenvedés tüzén át jutok el Isten szeretetének lángoló trónusáig.” Brenner János erre vágyott: hogy égjen. Arra, hogy odaadhassa az életét.

Isten örök szeretet: Atya, Fiú és Szentlélek örök szeretete. Ebből a titokból van a világ – hallgattuk tovább a püspököt, aki a Szentháromságról és a szeretetből lett világról is tanított. – Az Atya szüntelen önátadás: mindent átad a Fiúnak. Talán azt is lehet mondani, hogy az Atya szegény; semmit nem tart meg magának, semmit sem birtokol. Az Atya szüntelen önátadás, öröktől fogva örökké szüli a Fiút, életet ad neki; mindent átad; a szeretet örök eksztázisában él. A Fiú örök születés: öröktől fogva mindörökké születik az Atyától, az istenség teljességét kapja. Az Atya olyan, mint a nap, amely sugározza a fényt, mindent átad. A Fiú olyan, mint a tükör, mely mindent befogad, s mindent azonnal visszaad. A Szentlélek maga a fény, amely árad Atya és Fiú között. Ebből a titokból van a világ. Ez a világ végtelen szeretetből lett. Ebből van az atommagok és elektronok tánca, a férfi és a nő szerelme, a nyíló virágok, a nevető gyermekarcok. Mi, emberek arra születtünk, hogy megtanuljunk szeretni, megtanuljuk az életünket odaadni. Arra, hogy megtanuljuk tisztán énekelni a szeretet énekét, szeretetdallamokká legyünk, és a halál kapuján át majd beléphessünk Isten örök, végtelen békességébe, szépségébe.

A gonosz legfőbb célja, hogy elvágja az éltető forrásokat, a kapcsolatokat a Teremtővel és az élettel – figyelmeztetett ezután Székely János, majd hathatós eszközöket sorolt a gonosz elleni harchoz.

A gonosz öt halálos ellensége:

1. Isten, hit, vallás – ez az a legalapvetőbb gyökér, a legalapvetőbb forrás, amely az emberi életnek irányt, erőt, tartást ad. 

2. A család – azok a szálak, amelyek a szeretteinkhez kötnek. 

3. A nemzet – azok a szálak, amelyek az őseinkhez, az anyanyelvünkhöz, hazánkhoz, kultúránkhoz kötnek. 

4. Az anyaföld – „Valaki így mondta: az utolsó magyar nemesek a magyar parasztok voltak, akiknek még volt saját földjük. Nem lehetett őket a meggyőződésüktől egykönnyen eltéríteni.” 

5. A közösségek – minden olyan hely, ahol emberek együtt álmodják, tervezik az életüket, a jövőjüket.

Élt egyszer három fa – szólalt meg az előadásban a boldog fák legendája. – Az első fa arról álmodott, hogy kincsesláda lesz, és aranyat, ezüstöt, drágaköveket őriz; a második arról álmodott, hogy hadihajó lesz, büszkén szeli majd a tengert; a harmadik arról álmodott, hogy zászlórúd lesz, amelyre mindenki föltekint. Aztán kivágták az első fát. Nem lett belőle kincsesláda, hanem jászol, állatok ettek belőle. De egy szép napon beletették az ég és a föld királyát, az élő Istent. És a fa boldog volt. Aztán kivágták a második fát. Nem lett belőle hadihajó, hanem egy kicsi halászcsónak. Egy szép napon azonban beszállt ebbe a halászcsónakba egy hófehér ruhába öltözött, tiszta tekintetű názáreti tanító, akinek szavára engedelmeskedett a szél és a víz, akinek a szavára halakkal teltek meg a hálók. És a fa boldog volt. A harmadik fából sem lett zászlórúd, hanem keresztfa. Egy szép napon az Isten Fiát feszítették föl rá. És a fa boldog volt. 

Befejezésül egy család történetét kaptuk: egy fiatal, ötgyermekes édesanya tragédiájáról és az édesapa bátor szeretetéről beszélt a püspök. A feleség betegsége következtében fokozatosan elvesztette mind mozgás-, mind beszédképességét. Férje a kínzó kérdések – Miért engedi ezt Isten? – és fájdalom közepette lassanként megértette, hogy itt, ebben a földi életben elég annyit tudnia, hogy Isten velük van. Amikor az asszony már mosolyogni sem tudott, akkor a férje megtanult a tekintetéből olvasni. Amikor pedig már lélegeztető gépre és szondás táplálásra szorult, akkor férje állását föladva ápolta őt otthon, több mint két éven át, napi 24 órás szolgálatban. Sokan kérdezték tőle, hogy miért teszi ezt. Mire ő kérdéssel felelt: „Nem ez a természetes?”. A betegszobáról pedig ezt mondta: „Számunkra ez a szoba nagyon különleges, itt Isten szeretetének fátyla borít be minket.”

*

A húszéves gartai egyesület által évről évre megszervezett Hangverseny a KALOT szellemében elnevezésű rendezvényen ezúttal is a kapuvári Haydn vegyeskar által előadott kórusművek foglalták keretbe az előadást. Orgonán Bognár Dávid, hegedűn Kapui Dóra működött közre.

A KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyesületek Országos Testülete) az 1930-as években jött létre Kerkai Jenő SJ vezetésével. Célja a krisztusibb ember, a műveltebb falu, az életerős nép kialakítása volt, ennek érdekében szellemileg és anyagilag támogatta és összefogta az agrárifjúságot a szociális enciklikák szellemében. 

                                                                         (Forrás: Magyar katolikus lexikon)

Fotó: Jerkó Gyula

Borsodi Henrietta/Magyar Kurír